Pályázatok
Photo by Scott Graham on Unsplash
Sajtóközlemény – Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program
Kistelek Környéki Települések Többcélú Társulása
Projekt cím: Magyar-Szerb határon átnyúló ár- és belvízvédelmi rendszer létrehozása és működtetése a Tisza-folyó mentén
A Kistelek Környéki Települések Többcélú Társulása jelenleg valósítja meg partnereivel közösen (ICR-Szerbia, ATIKÖVIZIG-Magyarország) a “Magyar-Szerb határon átnyúló ár- és belvízvédelmi rendszer létrehozása és működtetése a Tisza-folyó mentén” című projektet.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg a Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében, az “INFRASTRUKTÚRA ÉS KÖRNYEZET” 1. számú prioritás tengelyen belül az “1.2. Közös felelősségvállalás a környezetért” beavatkozási területen az “1.2.1. Kisebb léptékű vízgazdálkodási (ár- és belvízvédelem) tevékenységek” intézkedésen keresztül.
A projekt átfogó célja kibővíteni a rendelkezésre álló, árvízi és belvízi károk megelőzését szolgáló technikai eszközöket a gazdaságilag és társadalmilag elmaradott területeken, illetve az árvíz és belvizek által veszélyeztetett térségekben, valamint növelni az illetékes hatóságok szabad kapacitását és a határmenti kommunikációt az árvízi és belvízi károk megelőzése és elhárítása érdekében.
A projekt célcsoportja Magyarország és Szerbia közös folyó–menti veszélyeztetett területei, pontosabban a következő régiók, kistérségek és azok települései: Magyarországon Dél-Alföld Régió, ezen belül Kistelek kistérség, Szerbiában Vajdaság tartomány, ezen belül pedig Magyarkanizsa (Kanjiza) városa.
A projekt céljai hozzájárulnak a „Környezeti fenntarthatóság és biztonság a határzónában” a Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Programban megnevezett specifikus cél eléréséhez, mely Program hosszú távú általános célja egy fenntartható és biztonságos környezetben együttműködő régió létrehozása.
A projekt összköltségvetése 844.868 euró, melyből az Európai Unió társfinanszírozása 718.138 eurót tesz ki.
Jelen dokumentum az Európai Unió társfinanszírozásával készült el. A dokumentum tartalma a Kistelek Környéki Települések Többcélú Társulásának kizárólagos felelőssége, mely semmilyen körülmények között nem tükrözi az Európai Unió és/vagy az Irányító Hatóság álláspontját.
A projekt a Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Programban, az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg.
Nem drágul az áram és a földgáz
A szerb kormány mindent megtesz, hogy az állami felügyelet alatt álló termékek díjszabása újévig ne növekedjen, és hogy tartható legyen az évi 8 százalékos célinfláció, jelentette ki hétfőn Mirko Cvetković kormányfő Újvidéken a Tartományi Gazdasági Kamarában megtartott összejövetelen.
A világválság utáni időszakban Szerbia gazdasága javulást mutat, számolt be a Mirko Cvetković kormányfő a vajdasági gazdasági élet képviselői előtt. A fellendülés jelei az első negyedévben még igen szerények voltak, a másodikban már elérte a 2 százalékos szintet, és a féléves összesített eredmény szerint hat hónap alatt 1,3 százalék volt. Ha a második negyedévben beindult növekedés az eddigi ütemben folytatódik, az év végéig Szerbia gazdasága eléri, de akár túl is szárnyalhatja az 1,5 százalékos növekedési szintet, amelyet tavaly év végén a Nemzetközi Valutaalap képviselőivel tűztek ki célul. A számadatok optimizmusra adnak okot, ám nem szabad szem elől tévesztetni, mondja Cvetković, hogy ez a növekedés a 2009-es évhez viszonyítottak, amikor Szerbia gazdasága a világválság hatására komolyan visszaesett. Tehát, az idei cél megvalósításakor is a 2008-as évi teljesítmény alatt maradunk. A tavalyelőtti színvonal leghamarabb jövőre érhető el.
A szerb gazdaság növelésére a kormány egy újfajta modellt dolgozott ki, újságolta el a kormányfő. Az eddigi szerint a fejlesztést a hazai, más szóval a belső fogyasztás jelentette, amit a privatizált vállalatokból befolyt összegek lehetővé tettek, ám veszélyt jelentettek az ország makrogazdaságára. A régi modell többé nem tartható fenn, az új pedig már nem a behozatalon, hanem a kivitelen alapul majd. A hazai termékek eddig elérhetetlennek tűnt piacokra törtek be, aminek megvannak már az eredményei is. Az idei év kilenc hónapja alatt a szerbiai termékek kivitele 16 százalékkal növekedett, a behozatalt pedig sikerült csökkenteni. A exportnak importtal való lefedettsége eléri az 57 százalékot.
A kormányfő kitért a dinár árfolyamának alakulására is. Elmondta, az utóbbi egy-két hónapban nem tapasztalhatók nagyobb kilengések, és ez is a kivitelt serkentő politikának az eredménye. Az idei évi célinfláció a tervezett keretek között marad, vagyis a 8 százalék körüli szinten. Ha decemberre mégis úgy alakul, hogy a pénzhígulás túllépné a tervezett szintet, mégsem veszélyeztetné a gazdaság stabilitását. A szerb kormány minden tőle telhetőt megtesz, mondja Cvetković, hogy visszafogja az államilag irányított termékek árának növekedését. A villanyáram és a földgáz árának drágítási követelésit elutasította, és ez a két energiaforrás az év végéig semmiképp sem drágulhat meg.
A vajdasági üzletemberek a beszámolót követően kérdéseket intéztek a kormányfőhöz. Mint mondják, napi tevékenységük során azt tapasztalják, hogy a kormány nem fektet kellő hangsúlyt a szürkegazdaság letörésére, mintha ez az ágazat a lakosság szociális békéjét lenne hivatott szolgálni. Arra is panaszkodtak, hogy az üzleti körökben tapasztalt fizetési fegyelmezetlenség már olyan mértékeket ölt, hogy mindenki mindenkinek adósa, és négy hónapnál is többet kell várni az elvégzett munka megfizettetésére. A vállalkozók felrótták a kormányfőnek a közszféra immár mértéktelennek tűnő költekezését, amit a vállalkozó adófizetők pénzéből (is) fedeznek. Amíg a közhivatalnokok száma egyre növekszik, a kisvállalkozók arra kényszerülnek, hogy munkahelyeket számoljanak fel.
A kormányfő a kérdésekre válaszolva elmondta, a szürkegazdaság letörése elsődleges feladat, ám nem az öt pokrócot becsempésző polgárok jelentik a veszélyt, hanem azok a csatornák, melyeken nagy mennyiségű áru kerül be az országba anélkül, hogy vámot és adót fizetnének utána. Cvetković ígéretet tett arra, ha a vállalkozók – még ha névtelen feljelentésekkel is – segítenek a szürkegazdaság képviselőinek felderítésén, kiadhatja az utasítást azok üzérkedéseinek felszámolására. A kormányfő elmondása szerint az államnak az ügyfelek közötti adósságok behajtására nincsenek mechanizmusai, a közfogyasztás jelenleg a hazai össztermék 44 százalékát teszi ki, de tervezik annak 40 százalékra való visszaszorítását.
Szociális átalakulás
BALKAN COMMUNITY INITIATIVES FUND (BCIF) [YU]
Szociális átalakulás
Támogatás formája: Vissza nem térítendő
Téma: Egészségügy, szociális védelem
Célcsoport: Civil szervezetek
Leírás:
A program célja, hogy elősegítse a szociális védelem átalakulását, azokat a szervezeteket támogatják, melyek megelőző jelleggel és kreatívan foglalkoznak szociális kérdésekkel.
– alternatív módszerek, eljárások bevezetése a szociális védelem területén
– a non-profit szervezetek által nyújtott, szociális jellegű szolgáltatások fejlesztése
– a non-profit szervezetek kapacitásainak növelése szociális védelemmel kapcsolatos tevékenységek végzésére
Kik pályázhatnak?
Regisztrált civil szervezetek, non-profit szervezetek, melyek a szociális védelem kérdéseivel foglalkoznak
Elnyerhető támogatás:
Legfeljebb 15.000 euró
Üzletemberképzés
Októberben megnyílik a belgrádi Üzletgazdasági és Vállalkozói Főiskola magyarkanizsai helyi tagozata
Egyetemi város lesz Magyarkanizsa, ugyanis októberben a Tisza-parti városban megnyílik a belgrádi Üzletgazdasági és Vállalkozói Főiskola magyarkanizsai helyi tagozata.
Az önálló, a Szerb Köztársaság nemzeti felsőoktatási tanácsa által akkreditált felsőoktatási intézmény alapfokú akadémiai és okleveles mesterképzést folytat a bolognai nyilatkozat elveinek érvényesítésével, ami lehetőséget nyújt átlépésre bármely szerbiai és uniós közgazdasági, illetve üzletgazdasági alapfokú akadémiai képzésre.
Nyilas Mihály, Magyarkanizsa polgármestere elmondta, hogy az iratkozás már folyik, október 15-éig lehet jelentkezni a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézményben, mert ott fog majd működni a főiskola. Az önkormányzat kezdettől fogva támogatta a kezdeményezést, mert fontos számára, hogy felsőfokú, egyetemi szintű képzés legyen Magyarkanizsán – mondta a polgármester. Szerinte nemcsak a középiskolát végzett diákok számára nyúlt továbbtanulási lehetőséget a főiskola, hanem a már működő vállalkozások vezetőinek és másutt tanuló főiskolai vagy egyetemi hallgatóknak is. Mesterképzésre ugyancsak jelentkezhetnek itt azok, akik már befejezték az alapfokú képzést a közgazdasági karon.
Az attraktív szakirány, az üzletgazdaság és vállalkozástan mellett diákcsalogató lehet, hogy az oktatás – beleértve az előadásokat és a vizsgákat egyaránt – magyar és szerb nyelven folyik.
Dr. Goran Kvrgić, a főiskola igazgatója elmondta, tapasztalt, nagy tudású professzorok és fiatal, energikus asszisztensek kalauzolják el a hallgatókat a menedzsment, üzleti jog, marketing és egyéb közgazdaságtani ismeretek világába. Az akkreditált magániskola gyakorlati tudást kínál, a hároméves alapképzésen túl kétéves mesterképzést is. Az egészséges versenyszellem jegyében a legeredményesebb hallgatóknak tandíjmentességet ígérnek. A munka kis csoportokban zajlik, személyre szabott képességfejlesztéssel. Mivel az előadások a késő délutáni órákban lesznek, így akár munka mellett is folytathatóak a tanulmányok.
A hagyományos közgazdasági tantárgyak mellett a választható tantárgyak között olyanok is szerepelnek, mint a döntéselmélet, beruházáskezelés, üzleti etika, minőségirányítás, nemzetközi gazdaságtan.
Akinek felcsigázta az érdeklődését a főiskola, bővebb tájékoztatást a Cnesában kaphat a beiratkozás feltételeiről, a tandíjról és az egyéb tudnivalókról.
M.M. 2010. szeptember 16., csütörtök, Magyar Szó
Olasz gépek hazai hitelre
TARTOMÁNYI GARANCIAALAP
Új felszereléshez juthatnak a vajdasági cégek a Tartományi Garanciaalap és a Banca Intesa együttműködése révén
A bank szerint a pályázat célja olyan kisebb vállalatoknak segíteni a felzárkózásban, amelyek a mai viszonyok közepette különben nem lennének képesek megfelelni az általános hitelfeltételeknek.
A Tartományi Garanciaalap a Banca Intesával együttműködve olasz felszerelés beszerzését segítő hosszú távú hitelpályázatot írt ki vajdasági székhelyű kis- és középvállalkozások számára. A jótállási alap 150 millió dinár értékű garanciaállományt irányozott elő a bank és az alap elbírálásában jóváhagyott hitelekre, egy-egy kölcsönre fele-fele arányban vállalnak jótállást.
A hitel részleteinek a tartományi kormányban tegnap megtartott ismertetésén Teodora Vlahović, a Tartományi Garanciaalap igazgatója elmondta, a pályázat az olasz kormány által elfogadott, a magánszektor serkentésére irányuló hitelprogramnak és a két ország államközi szerződésének köszönhetően született meg. Nem kérdéses, hogy mindkét fél érdeke a létrehozott hitelprogram: a vajdasági cégek korszerű, minőségi olasz berendezésekhez juthatnak, Olaszország pedig növelheti az ott gyártott felszerelések eladási adatait.
A sikeres elbírálás érdekében a pályázatra jelentkező kis- és középvállalkozások tőkéjének legkevesebb 65 százaléka magánkézben kell hogy legyen. Legalább két éve pozitív pénzügyi eredményekkel kell működnie az adott cégnek azon a piacon, melyen folytatná az üzletelést a kölcsön révén. A pályázat írásakor bizonyos felső korlátokat is megszabtak, annak érdekében, hogy minél eredményesebben kizárhassák a nagyobb vállalatok részvételét. Ezekkel összhangban például a pályázó cégnek nem lehet 250-nél több foglalkoztatottja, évente 50 millió eurót nem meghaladó áruforgalmat bonyolíthat le, és nagyvállalatnak minősíthető cégeknek nem lehet 25 százaléknál nagyobb részesedésük a tőkemegoszlásban.
Darko Popović, a Banca Intesa végrehajtó bizottságának tagja kiemelte, a pályázat célja, hogy a felzárkózásban segítsenek olyan kisebb vállalatoknak, amelyek a mai viszonyok közepette nem felelnének meg az általános hitelfeltételeknek. Hozzátette, a garanciaalap által támogatott kölcsönök feltételei jóval kedvezőbbek a bankok által manapság kínált hitelek feltételeinél, és jó, hogy ezt úgy sikerült elérni, hogy a bank és az alap is azonos arányban vállalja a mindenképp felmerülő kockázatot.
A nyolcéves törlesztési idővel rendelkező hitelek legkevesebb 50, legtöbb 150 ezer eurót tehetnek ki. A törlesztés megkezdését megelőző türelmi idő két év. A kamat a nyolc év folyamán változatlan marad, évente 4,9 százalékos lesz. A hitelkérelem költségeihez hozzá kell számítani a banknak járó, a kölcsön értékének egy százalékát kitevő illetéket is, melyet egy összegben, még a jóváhagyást megelőzően kell kifizetni. A felvett hitelt, a kétéves türelmi időt követően, azonos nagyságú, féléves részletekben kell visszafizetni, a kamattal együtt. S ami szintén nem mellékes, a hiteljóváhagyás feltételeinek való megfelelés nem jelenti automatikusan a hitel odaítélését is, a jelentkező cégeknek jövőbelátó, világos üzleti tervet is át kell nyújtaniuk, mely alapján a végleges döntést a bank hozza meg, figyelembe véve a garanciaalap véleményét.
Az olasz gyártmányú felszerelések beszerzésére vonatkozó pályázat az anyagi eszközök kihasználásáig marad érvényben – közölték az illetékesek, tehát időkorlátok nincsenek. Popović a tegnapi sajtótájékoztatón egyébként máris beharangozott egy újabb, jövőre aktualitást nyerő hitelprogramot, amely szintén az olasz kormány jóváhagyásával születik meg.
| h | K | s | c | p | s | v |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | ||||||
| 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
| 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
| 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
| 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
| 30 | ||||||
A legújabb
Legujabb
Linkek
Linkek
Tisza Menti Információs Fejlesztési Központ
Glavni trg 1, 24420 Kanjiža
Tel/Fax:+381-24-4873-151

