Skip to main content

Október 23-i Diákutaztatási Pályázat

rakoczi szovetseg logoRÁKÓCZI SZÖVETSÉG

Magyarországi utazási lehetőség határon túli magyar középiskolásoknak október 23-án

A Rákóczi Szövetség immár 24 esztendeje járul hozzá a Kárpát-medencei magyarság sokoldalú támogatásához, a határon átnyúló magyar-magyar kapcsolatok erősítéséhez, többek között azzal is, hogy a Szövetség minden évben számos nyári tábort, találkozót, konferenciát, tanulmányutat szervez határon túli és magyarországi diákok részvételével. A Szövetség ennek keretében évek óta anyagi hozzájárulást és szervezési segítséget nyújt magyarországi középiskolák számára, amelyek készek arra, hogy diákjaik egy csoportját a március 15-i nemzeti ünnepünk kapcsán a szomszédos országokba utaztassák, hogy ott részt vegyenek a helyi magyar közösség által szervezett ünnepségeken. Az idei évben március 15-én magyarországi középiskolások utazhattak határon túlra (összesen 97 iskola utazott), június 4-én pedig bármely Kárpát-medencei középiskola utazhatott egy másik ország iskolájához (összesen 80 iskola utazott).

Október 23. kapcsán az utazás lehetőségét Magyarország határain túli magyar középiskoláknak hirdeti meg a Rákóczi Szövetség, azzal a céllal, hogy magyarországi iskolákhoz látogassanak és ott részt vegyenek az 1956-os forradalom megünneplésében, illetve ezáltal minél több kapcsolat alakulhasson a diákok, a tanárok és az iskolák között.

A jelentkezési lap visszaküldésének határideje: 2013. október 1. kedd.

A Rákóczi Szövetség a program keretében az utazási költséget – a megtett út függvényében – legfeljebb 200 000 Ft értékig átvállalja, a további költségek (szállás, étkezés) tekintetében a fogadó iskolákkal kell egyeztetni, így ezek a költségek a kiutazó vagy a fogadó iskolát terhelik! A pályázat támogatásának további feltétele, hogy az utazó csoport a program megvalósítását követően részletes, fotókkal illusztrált úti beszámolót küld a Rákóczi Szövetség részére – legkésőbb 2013. november 15-ig – elektronikus és postai úton egyaránt. A beszámolók irodánkba történő beérkezése a pénzkifizetés feltétele is egyben.

A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében regisztráljuk. A nyertes pályázatok számát a rendelkezésünkre álló anyagi forrásoktól függően fogjuk megállapítani, de azon iskolák, ahol működik ifjúsági szervezete a Rákóczi Szövetségnek előnyt élveznek az elbíráláskor.

Továbbá előnyt élveznek azok a csoportok, melyek egy teljes buszt megtöltenek (45-50 fő). A diákcsoport nagysága (a kísérő tanárokkal együtt) legfeljebb 50 fő (1 autóbusz) lehet.

A pályázat elbírálásáról a Rákóczi Szövetség vezetősége dönt 2013. október 3-án.

A pályázaton nyertes középiskolák névsora 2013. október 4-től olvasható internetes honlapunkon.

Rászletesebben

Pályázat alapeszközökbe való beruházások térítésmentes eszközökkel való támogatására

novac-dinariMAGYARKANIZSAI KÖZSÉGI GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ALAP

Pályázat alapeszközökbe való beruházások térítésmentes eszközökkel való támogatására – magasabb szintű fogalalkoztatást biztosító vállalkozások fejlesztésére

1.    Az eszközök odaítélésének céljai

A vissza nem térítendő eszközök a kis -, és középvállalatok és vállalkozások fejlesztési céljait támogatja a termelői, szolgáltatói és egyéb tevékenységek serkentésére és hatékonyságának emelésére, a versenyképesség növelésére, a hazai és külföldi piacon a forgalomnövelésére, valamint a technikai és technikán kívüli innovációk, a műszaki-technológiai felszereltség színvonalának emelésére, mindezt az eszközök beszerzésének társfinanszírozásán keresztül.

Az odaítélésre szánt eszközök értéke összesen 2.500.000,00 dinár.

2.    Az eszközök odaítélésének célja és mércéi

•    a munkaerő kapacitás növelése és magasabb foglalakoztatás elérése;
•    felszerelés, berendezések vásárlása, szoftverek beszerzése a gazdasági szereplő tevékenységének fejlesztésére, valamint a dolgozók tudásfejlesztése;
•    a vállalatok és vállalkozók felkészítése az energiahatékonyságra.

A pénzellátásnak alapja lehet minden olyan 2013-ban végrehajtott beszerzés vagy befektetés, amelynek kifizetése számla alapján teljes körűen megtörtént, vagy pedig a beszerzés folyamatban van, amit proforma számlával vagy bankszámlakivonattal kell igazolni.

A pályázaton részt venni jogosultak a Magyarkanizsa község területén bejegyzett, kettős könyvelést vezető és a megelőző három évben nem veszteséges vállalkozók és korlátolt felelősségű társaságok.

Az alap igazgatóbizottsága térítésmentes eszközöket legalább 150.000,00 dinár, legföljebb pedig 250.000,00 dinár összegben oszt ki, amelyet közvetlenül a kezdeményezett számlájára utal.

Az alap ösztönzőinek igénybevételére pályázók a pénzellátás tárgyának költség-előirányzati, azaz számlaértékének legalább 50%-át, illetve a beruházás költség-előirányzati, azaz számlaértékének 50%-át kötelesek biztosítani.

A Magyarkanizsai Községi Gazdaságfejlesztési Alap 2013. évi programjában foglalt eszközök szétosztásának mércéi és követelményei:

  • A pályázó pénzügyi stabilitása és emberi erőforrásai, a projektum kihatása a foglalkoztatásra (legföljebb 55 pont)
  • Energiatakarékosság, másodlagos nyersanyagok fölhasználása, környezet-védelem (legföljebb 10 pont)
  • Nagyobb önerő, nagyobb bankrészesedés az igényelt eszközökhöz képest (legföljebb 15 pont)
  • Hozzájárulás a magyarkanizsai községi fejlesztési stratégiához (legföljebb 20 pont).

A támogatott projektek Magyarkanizsa község területén kell, hogy megvalósuljanak.

Csak alaptevékenységgel kapcsolatos felszereléseket lehet beszerezni.

Minden résztvevő csak egy pályázat beadására jogosult.

Az odaítélt eszközöket az alap a kedvezményezett pályázóval való szerződéskötés után fizeti ki.

A munkáltató kötelezettsége, hogy minden újonnan foglalkoztatott munkaerőt munkaviszonyban tartson legalább 12 hónapon kersztül.

Az alap kísérni fogja az eszközök rendeltetésszerű felhasználását. Amennyiben az eszközöket nem a pályázat feltételeivel összhangban, illetve nem rendeltetésszerűen használja fel a pályázó, köteles a teljes összeget visszafizetni.

3.    Pályázni nem jogosultak
–    a Magyarkanizsai Községi Gazdaságfejlesztési Alap igazgató- és felügyelőbizottságának tagjai, valamint a Magyarkanizsai Községi Közigazgatási Hivatal és a helyi önkormányzat alkalmazottai;
–    csőd és felszámolás alatt álló vagy fizetésképtelen, illetve az utóbbi három évben veszteséges vállalatok és vállalkozók;
–    akit 2010. január 1. után vettek cégjegyzékbe;
–    akinek kettőnél kevesebb alkalmazottja van.

4.    A térítésmentes eszközök odaítélése iránti kérelemhez csatolandó okmányok:

  • kitöltött pályázati jelentkezés és a projektum megvalósítási tervének formanyomtatványa,
  • az előző 3 év pénzügyi beszámolója,
  • 6 hónapnál nem régibb cégkivonat,
  • az adóterhek lerovásának igazolása,
  • proforma számla/szerződés/számla,
  • az előző hároméves adóperiódusban kapott minden egyéb “de minimis” állami támogatásról tett nyilatkozat.

5.    A pályázat beadási határideje 2013. október 11.

A pályázat megjelentetésre kerül Magyarkanizsa Községi Közigazgatási Hivatalának hirdetőtábláján és a község hivatalos honlapján.

A teljes pályázati dokumentációt a következő címre kell elküldeni: Magyarkanizsa Község, 24420 Magyarkanizsa, Fő tér 1., illetve átadható személyesen аz ügyfélfogadó irodában (2. számú iroda) a következő megjelöléssel: “Jelentkezés a Magyarkanizsai Községi Gazdaságfejlesztési Alap pályázatára”

A hiányos és későn érkezett pályázati kérelmek nem kerülnek elbírálásra.

Bővebb tájékoztatást a közigazgatási hivatal épületének 2. számú irodájában kaphatnak Csabai Erzsébetnél, illetve a 024/874-689-es telefonszámon.

A pályázati űrlap szerb nyelven letölthető Magyarkanizsa község hivatalos honalpjáról – www.kanjiza.rs.

A beérkezett pályázatokról az alap igazgatóbizottsága a pályázat beadási határidejének lejártát követő 5 napon belül hoz döntést.

További részletek ITT

Pályázat demonstrátori ösztöndíjak odaítélésére

university_studies_04MAGYAR NEMZETI TANÁCS

Pályázat demonstrátori ösztöndíjak odaítélésére
 
A pályázat feltételei
A Magyar Nemzeti Tanács H/18/2011 iratszámú, H/58/2011, H/10/2012, H/18/2012 és H/6/2013 iratszámú határozata alapján azok a személyek (demonstrátor-hallgatók) pályázhatnak az MNT 2013. évben odaítélendő demonstrátori ösztöndíjakra, akik az alábbi feltételek mindegyikének megfelelnek:
–          aki legalább másodéves, a Szerb Köztársaság területén megvalósuló akkreditált szakfőiskolai, akadémiai alap- illetve osztatlan képzésnek  hallgatója,
–          aki az előző tanévben legalább 8,00–as vagy annak megfelelőátlageredménnyel rendelkezik,
–          aki magyar nyelven végezte általános vagy középiskolai tanulmányait,
–          aki az adott intézmény egy szakoktatójának ajánlásával rendelkezik,
–          aki szándéknyilatkozatban vállalja, hogy ezen határozat rendelkezéseivel összhangban segíti az  elsőéves hallgatók tanulmányait illetve beilleszkedését.

A jelen pályázati felhívás 2013. szeptember 1-től 2013. október 15-ig áll nyitva a demonstrátori ösztöndíjakra pályázók részére.

A részleteket tekintsék meg itt

Oktatási pályázat szórvány oktatás támogatására 2013-ban

scholarshipEMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA ÉS A BALASSI INTÉZET

Oktatási pályázat szórvány oktatás támogatására 2013-ban, illetve a 2013/2014-es tanévben

A pályázat célja
Romániában, Ukrajnában, Szerbiában, Horvátországban és Szlovákiában közoktatási (nem felsőfokú vagy felsőoktatási képzés) szórványterületen dolgozó pedagógusok és tanulók ösztöndíjának biztosításához, utazási, valamint kollégiumi ellátási költségekhez történő hozzájárulás.

Pályázók köre
Romániai, szlovákiai, ukrajnai, szerbiai, horvátországi jogi személyiséggel rendelkező határon túli magyar nonprofit szervezetek (egyházak, alapítványok, egyesületek, civil szervezetek, társulások, alapítványok, stb.).

A pályázat részletei
A jelen pályázaton felhasználható pénzügyi keretösszeg  21 millió forint.

Az elnyerhető támogatás alsó határa 100.000.- forint, felső határa 2.000.000 forint vissza nem térítendő támogatás.

A támogatási intenzitás 1-100% közötti.

A pályázatok elbírálásának mérlegelési szempontjai:
•    a leadott program szükségszerűsége, minősége, megvalósíthatósága,
•    várható szakmai hasznosulás.
•    a költségvetés megalapozottsága (pl. más támogatók, egyéb források, stb.),
•    az eddigi elszámolási és szervezési tapasztalat.

A pályázat benyújtása
Határidő: 2013. szeptember 30.

Részletek

Miniszteri ösztöndíj szerbiai magyaroknak – 2013/2014

piggy-bankAZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA ÉS A BALASSI INTÉZET

Miniszteri ösztöndíj szerbiai magyaroknak – 2013/2014

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíj odaítélésére a 2013/2014-es tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali alap- vagy egységes, osztatlan képzésére vagy mesterképzésére felvételt nyert szerbiai magyaroknak. (EMMI)
Pályázatot hirdet az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet miniszteri ösztöndíj odaítélésére a 2013/2014-es tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali alap- vagy egységes, osztatlan képzésére vagy mesterképzésére felvételt nyert, szerb állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatóknak.

A következő kategóriákban lehet pályázni:
– nappali tagozatos alap- és egységes képzés;
– nappali tagozatos mesterképzés;
– művészeti tehetséggondozó ösztöndíj.

Pályázati határidő: 2013. augusztus 26.

Bővebb információ