Skip to main content

Művelődési pályázat a Magyar Nemzeti Tanács számára kiemelt jelentőségű kulturális rendezvényei részére

mntMAGYAR NEMZETI TANÁCS

Művelődési pályázat a Magyar Nemzeti Tanács számára kiemelt jelentőségű kulturális rendezvényei részére

1. A pályázat formája: nyílt.
2. A pályázati kiírás alapján kiosztásra kerülő támogatás: 675.000,00 (azaz: hatszázhetvenötezer) dinár.
3. A támogatás vissza nem térítendő.

A támogatás igényelhető: programra (A megítélt és folyósított támogatások kizárólag a Támogató által meghatározott célokra fordíthatók. Egyéb célú, a pályázatban megfogalmazottaktól eltérő felhasználáshoz a Támogató írásos jóváhagyását kell kérni. Ilyen jóváhagyást a Tanács elnöke adhat írásos formában).

A támogatás igényelhető elő és utófinanszírozásra egyaránt.

A támogatás alsó és felső határa: 30.000,00-100.000,00 dinár.

Az egy pályázó által igényelhető támogatás nagysága: 100.000,00 dinár

A pályázat tárgyának ebben az évben kell megvalósulnia. A jelentést az odaítélt eszközök felhasználásáról a naptári év november 30-ig szükséges leadni.

4. A támogatási pályázaton pályázhatnak:
– a magyar közösség számára kiemelt jelentőségű művelődési rendezvények szervezői (művelődési egyesületek, szervezetek)
A jelen határozat alapján meghirdetett támogatási pályázaton a pályázók egy kérelmet adhatnak át.

5. A pályázatokon való részvétel feltételei, hogy:
– a pályázó jelen pályázat 4. pontjának megfelelően a kiírt pályázat részvevői körébe tartozik, és
– a pályázó a pályázati határidőn belül beadta a pályázati jelentkezését a pályázati kiírásnak megfelelően, és
– a pályázónak nincs elmaradott és határidőre el nem számolt tartozása a Támogató felé, és
– a pályázó hiánytalan dokumentációt nyújtott be a pályázati kiírásnak megfelelően.

6. A pályázat határideje:
–          a pályázatok átadásának határideje: 2013. június 14, 14 óra

Link

Általános pályázat művelődési egyesületek részére

hungarian danceMAGYAR NEMZETI TANÁCS

Általános pályázat művelődési egyesületek részére  

1. A pályázat formája: nyílt.
2. A pályázati kiírás alapján kiosztásra kerülő támogatás: 1.800.000,00 (azaz: egymilliónyolcszázezer) dinár.
3. A támogatás vissza nem térítendő.

A támogatás igényelhető: működésre, programra, eszközbeszerzésre, infrastruktúra fejlesztésre. (A megítélt és folyósított támogatások kizárólag a Támogató által meghatározott célokra fordíthatók. Egyéb célú, a pályázatban megfogalmazottaktól eltérő felhasználáshoz a Támogató írásos jóváhagyását kell kérni. Ilyen jóváhagyást a Tanács elnöke adhat írásos formában).

A támogatás igényelhető elő és utófinanszírozásra egyaránt.

A támogatás alsó és felső határa: 30.000,00-100.000,00 dinár.

Az egy pályázó által igényelhető támogatás nagysága:100.000,00 dinár

A pályázat tárgyának ebben az évben kell megvalósulnia. A jelentést az odaítélt eszközök felhasználásáról a naptári év november 30-ig szükséges leadni.

4. A támogatási pályázaton pályázhatnak:
– amatőr művelődési egyesületek, művelődési szervezetek
A jelen határozat alapján meghirdetett támogatási pályázaton a pályázók egy kérelmet adhatnak át.

5. A pályázatokon való részvétel feltételei, hogy:
– a pályázó jelen pályázat 4. pontjának megfelelően a kiírt pályázat részvevői körébe tartozik, és
– a pályázó a pályázati határidőn belül beadta a pályázati jelentkezését a pályázati kiírásnak megfelelően, és
– a pályázónak nincs elmaradott és határidőre el nem számolt tartozása a Támogató felé, és
– a pályázó hiánytalan dokumentációt nyújtott be a pályázati kiírásnak megfelelően.
 
6. A pályázat határideje:
– a pályázatok átadásának határideje: 2013. június 14, 14,00 óra.

Link

Nyílt felhívás szakmai gyakorlat program megvalósítására Magyarkanizsa község területén

МАGYARKANIZSA KÖZSÉG valamint a TARTOMÁNYI MUNKAÜGYI, FOGLALKOZTATÁSÜGYI ÉS NEMI EGYENJOGÚSÁGI TITKÁRSÁG a NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLATTAL együttműködve

NYÍLT FELHÍVÁST tesz közzé a 2013. ÉVI SZAKMAI GYAKORLAT PROGRAM MEGAVALÓSÍTÁSÁRA MAGYARKANIZSA KÖZSÉG TERÜLETÉN

A szakmai gyakorlat programjára olyan munkanélküliek pályázhatnak, akik most szeretnék megszerezni a szakmai fölkészítést arra a szakmára, amelyből megfelelő szakirányon és képzési fokon végzettséget szereztek,  vagy pedig részesültek már ugyan szakmai fölkészítésben, de annak időtartama nem érte el a gyakornoki, az az szakvizsgához előírt időt. A jelöltek ily módon  megszerezhetik azt a feltételt, amelyet a törvény vagy a munkáltató általános aktusa a gyakornoki, az az szakvizsga elő- feltételéül megszab, de a program nem terjed ki munkaviszony létesítésére.

A szakmai gyakorlat programjának időtartama a törvény szerint alakul, de legföljebb 24 hónap lehet. A munkáltató szervezeti és munkaköri szabályzata értelmében:
–    középfokú végzettségű gyakornokoknak legföljebb 6 hónap;
–    főiskolai, illetve hároméves képzésben szerzett felsőfokú végzettségű gyakornokoknak legföljebb 9 hónap;
–    legalább négyéves képzésben szerzett felsőfokú végzettségű gyakornokoknak legföljebb 12 hónap.

A gyakorlati program alatt Magyarkanizsa község:

1.    A foglalkoztatott személyek számára pénzügyi segélyt fizet ki, havi szinten:
–    12.000,00 dinárösszegben, középfokú végzettséggel rendelkező személyek számára,
–    16.000,00 dinárösszegben, 3 éves felsőfokú végzettséggel rendelkező személyek számára,
–    20.000,00 dinárösszegben a legkevesebb 4 éves felsőfokú képzettséggel rendelkező személyek számára;

2.    Munkahelyi baleset vagy professzionális megbetegedés esetén elszámolja és kifizeti a törvény által előlátott járulékokat

3.    viseli a szakmai gyakorlati vizsga költségeit, egy havi pénzügyi segély formájában.

A nyílt felhívásra magyarkanizsai székhelyű munkaadók jelentkezhetnek, melyek eleget tesznek a felhívásban részletesen felsorolt feltételeknek.

A szakmai gyakorlat megvalósításának pályázatát három példányban kell beadnia Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nagykikindai fiókjában (Dositej utca 24., 23300 Nagyikinda), személyesen vagy postai úton, az előírt formanyomtatványon, melyet átvehetnek a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nagykikindai fiókjának magyarkanizsai kirendeltéségében vagy letölthetnek a község hivatalos honlapjáról a www.kanjiza.rs oldalról.

A pályázat beadásának határideje 2013. május 31.

Bővebb tájékoztatásta községi közigazgatási hivatal 24. számú irodájában kaphatnak, illetve a 024/875-166-os telefonszámon (244-es mellék).

A pályázat részleteit itt megtekintheti

Nyílt pályázat közmunkák szervezésére Magyarkanizsa község területén

МАGYARKANIZSA KÖZSÉG valamint a TARTOMÁNYI MUNKAÜGYI, FOGLALKOZTATÁSÜGYI ÉS NEMI EGYENJOGÚSÁGI TITKÁRSÁG a NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLATTAL együttműködve

NYÍLT  PÁLYÁZATOT ír ki 2013. ÉVI KÖZMUNKÁK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZERVEZÉSÉRE  MAGYARKANIZSA KÖZSÉG TERÜLETÉN

A közmunka a tevékeny foglalkoztatáspolitika azon intézkedése, amely a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásában szereplő munkanélküliek munkába állítására eszközök jóváhagyását irányozza elő, és a közmunkát kivitelező munkáltató által végzett olyan tevékenységek végrehajtását jelenti, amelyeknek célja meghatározott társadalmi érdek (pl. megelőzés, idősek segítése, illegális szemétlerakók fölszámolása) érvényesítése.

A közmunka szervezésének célja azoknak a munkanélkülieknek a munkába állítása, akik nehezebben foglalkoztathatók, vagy szociálisan rászorultak,  valamint a munkanélküliek munkaképességének megőrzése és előmozdítása.
A közmunka maximális időtartama 6 hónap.
Közmunka lebonyolítására Magyarkanizsa község a közmunkát kivitelező munkáltatónak az alábbiakra fizet ki eszközöket:
–    munkanélküliek munkabérére,
–    munkanélküliek ingázási költségeire és
–    a közmunka lebonyolításának költségeire.

A közmunka lebonyolítására szánt eszközök az alábbiak szerint használhatók föl:

1. a közmunkába bevont munkanélküliek nettó  munkabérének kifizetésére az alábbi összegben:
–    23.000,00 dinár a megfelelő adókkal és járulékokkal – I. és II. fokú szakmai végzettségűek számára;
–    24.000,00 dinár a megfelelő adókkal és járulékokkal – III. és IV. fokú szakmai végzettségűek számára;
–    25.000,00 dinár a megfelelő adókkal és járulékokkal – V. és VI. fokú szakmai végzettségűek számára;
–    26.000,00 dinár a megfelelő adókkal és járulékokkal – VII. fokú szakmai végzettségűek számára.

2. A közmunkába bevont munkanélküliek ingázási költségeinek megtérítésére a foglalkoztatás minden hónapjára személyenként 1500 dinárig terjedő összegben.
3. A közmunka lebonyolítási költségeinek megtérítésére a foglalkoztatás minden hónapja után személyenként az alábbi összegben:
–    1.500,00 dinár szociális, emberbaráti és egyéb tevékenységekben végzett közmunka lebonyolításáért;
–    3.500,00 dinár a környezet és természet fenntartása és védelme terén végzett közmunkák lebonyolítására.

Közmunka az alábbi területeken szervezhető és bonyolítható le:
    szociális tevékenységek: egészségügyi neveléssel kapcsolatos tevékenységek – megelőzés és időskorúak, szociálisan rászorulók, fogyatékkal élők segítése, adatbázis-frissítés és egyéb teendők;
    környezet és természet fenntartása és védelme: illegális szemétlerakók fölszámolása, folyó, tó, csatorna, elvezetőárok partjának megtisztítása, karbantartása, erdőtelepítés, környezetbarát birtok fejlesztése, erdő, folyó és tó őrzése és védelme, falusi terület fejlesztése, parkok és nyilvános játszóterek szerkezeteinek fölszerelése és karbantartása, hulladék összegyűjtésére és elvezetésére szolgáló új lerakóhelyek létesítéséhez nyújtott segítség, roma telelepek rendezése és egyéb teendők.

A közmunkák lebonyolításának eljárásában részt venni jogosultak:
    a helyi önkormányzati egységek szervei
    közintézmények és közvállalatok
    állampolgári egyesületek
melyek magyarkanizsa székhellyel rendelkeznek.

A közmunka levezetésének pályázatát három példányban kell beadni a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nagykikindai fiókjában (Dositej utca 24., 23300 Nagyikinda), személyesen vagy postai úton, az előírt formanyomtatványon, melyet átvehetnek a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nagykikindai fiókjának magyarkanizsai kirendeltéségében vagy letölthetnek a község hivatalos honlapjáról a www.kanjiza.rs oldalról.

A pályázat beadásának határideje 2013. május 31.

Bővebb tájékoztatást a községi közigazgatási hivatal 24. számú irodájában kaphatnak, illetve a 024/875-166-os telefonszámon (244-es mellék).

A részleteket itt megtekintheti

Mezőgazdasági vásárokon való részvétel költségeinek támogatása

montgomery-county-fairKÖZSÉGI MEZŐGAZDASÁG-FEJLESZTÉSI ALAP

Nyilvános felhívás mezőgazdasági termelők szervezetei részéről hazai és külföldi mezőgazdasági vásárok, kiállítások és rendezvények szervezett látogatásának költségtérítése iránti kérelmek benyújtására

A Magyarkanizsai Községi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap felhívást intéz a mezőgazdasági termelők egyesületeihez és szövetkezeteihez, hogy kérelmezhetik hazai és külföldi vásárok, kiállítások és rendezvények szervezett látogatásának útiköltség-térítését. Pénzügyi lehetőségeihez mérten az alap az e célra 2013-ban összesen előirányzott 400.000,00 dinár elköltéséig biztosít eszközöket.

A kitöltött jelentkezési űrlap mellé csatolni kell:
– a termelőket utaztató cég által a szállítási költségekről kiállított előszámlát
– a meglátogatni kívánt vásár, kiállítás vagy rendezvény meghívóját, felhívását vagy plakátját
– a szervező nyilatkozatát a megjelölt rendezvényre szervezetten utazni szándékozók névsorával
A látogatást követő 5 napon belül az alap igazgatóbizottságához be kell nyújtani:
– az alap által kibocsátott űrlapon a résztvevők saját kezűleg aláírt nyilatkozatát
– a látogatás napján az utazásban részt vevőkről és a rendezvényről készült fényképet.

A jelentkezés módja:
– A „Jelentkezési űrlap mezőgazdasági rendezvény látogatására” nyomtatvány átvehető a Községi Közigazgatási Hivatal 21. számú irodájában.
– A kitöltött jelentkezési nyomtatványt minden szükséges dokumentummal ellátva lezárt borítékban legkésőbb az utazás előtt 5 nappal postán a következő címre kell küldeni: KÖZSÉGI MEZŐGAZDASÁG-FEJLESZTÉSI ALAP, Magyarkanizsa, Fő tér 1. a következő jelöléssel: „NYILVÁNOS FELHÍVÁS VÁSÁRLÁTOGATÁSRA” és „NEM BONTANDÓ FEL”, vagy személyesen a városháza ügyfélszolgálatán a 7. ügyfélasztalnál vagy az 1. emeleti 21. szá-mú irodában adható át.

A határidőn túl vagy hiányosan, valamint távmásolón vagy villámpostán érkezett, alá nem írt vagy hitelesítetlen jelentkezéseket az alap nem veszi figyelembe.

A jelentkezési űrlapon az utazás költségének fedezésére kért összeget az alap igazgatóbizottsága hagyja jóvá végzés formájában, amelyet a kérelem benyújtásának napjától számított két napon belül kézbesít a kérelmezőnek. A jóváhagyott összeget az alap legkésőbb 5 nappal az után átutalja az utaztató cég bankszámlájára, hogy beérkezett az utaztató cég számlája, az alap által kibocsátott nyomtatványon a résztvevők saját kezű aláírásával ellátott nyilatkozat és a látogatás napján az utazásban részt vevőkről és a rendezvényről készült fénykép.

További felvilágosítás a 875-166 telefon 303-as mellékén kapható.

Link