Skip to main content

Hónap: 2017. január

„A magyar kultúráért és oktatásért” központi pályázati felhívás 2017

BETHLEN GÁBOR ALAPKEZELŐ ZRT.

„A magyar kultúráért és oktatásért” központi pályázati felhívás 2017

1.      A pályázat célja:
Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása által.
A felhívás a magyarság összetartozása jegyében értékteremtő, konkrét szellemi és/vagy tárgyi eredményt felmutatni tudó programok megvalósítására szeretne ösztönözni, e célokat tükröző igényes, minőségi pályázatok támogatásával.

2.       A pályázati felhívások tárgya
I.       A magyar közösség céljait szolgáló kulturális, oktatási és kutatási programok támogatása
Ezen belül:
•    a magyar történelmi és kulturális örökség ápolása, kulturális, ifjúsági és hagyományőrző programok, szórványprogramok támogatása
•    egyházi programok támogatása (kulturális, hitéleti és szociális tevékenységek)
•    magyar nyelvű köznevelési (oktatási-nevelési) programok támogatása
•    szakképzést végző oktatási intézmények programjai
•    magyar nyelvű felnőttképzési, felsőoktatási programok, tudományos kutatások, konferenciák; tanulmányi versenyek és szaktáborok támogatása
•    iskolabusz-üzemeltetésének támogatása
•    amatőr és hivatásos színházi produkciók támogatása
•    a határon túli magyar közösségek egymással való kapcsolattartását elősegítő, azt fejlesztő kulturális programok támogatása

II.       A magyar közösség céljait szolgáló írott és elektronikus média, könyvkiadás támogatása
Ezen belül:
•    magyar nyelvű írott és elektronikus sajtó, könyvkiadás
•    szakmai kiadványok támogatása
•    honlap létrehozása és fejlesztése

III.  Civil szervezetek, illetve egyház, belső egyházi jogi személyek által fenntartott oktatási, gyermekjóléti, kulturális és szociális intézmények működésének valamint a magyar közösség céljait szolgáló fejlesztések és ingatlan-beruházások támogatása
Ezen belül:
•    jelen pályázati felhívás 5. pontjában megjelölt pályázói kör részére működési kiadások támogatása (személyi kifizetések és azok járulékai, kis értékű eszközbeszerzés, szolgáltatások, utazási költségek, ingatlan-fenntartási költségek)
•    a magyar közösség törekvéseit szolgáló ingatlan-beruházások támogatása
•    korábbi években megkezdett ingatlan felújítások folytatásának támogatása
•    magyar tannyelven is oktató intézmények, háttérintézmények valamint országos és regionális jelentőségű kulturális és közművelődési programokhoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések.

3.      Egy pályázó pályázati tárgyanként (az I.-II.-III. római számmal jelölt, vastagon szedett címsorok, a címsorok alatt olvasható francia bekezdéssel jelölt témák nem képeznek külön pályázati tárgyat!) csak egy pályázatot nyújthat be.
Magyarországi pályázók kizárólag az I., és a II. pályázati tárgyra nyújthatnak be pályázatot. Támogatható kiadások:
•    Az I., és a II. pályázati tárgy esetében a programok lebonyolításának költségei (programokhoz kapcsolódó anyag- és tárgyi eszköz beszerzés, szolgáltatások, a programokhoz kapcsolódó személyi kifizetések és azok járulékai)
•    A III. pályázati tárgy esetében működési kiadások támogatása: (személyi kifizetések és azok járulékai, eszközbeszerzés, szolgáltatások, utazási költségek, ingatlan-fenntartási költségek, ingatlan beruházások).

4.      Nem támogatható kiadások:
•    egyéb személyi juttatások (prémium, végkielégítés)
•    ingatlan- és gépjárművásárlás
•    jövedéki termékek (alkohol, dohányárú, stb.)
•    késedelmi kamat, bírság
•    vis maior támogatások
•    adótartozások, valamint járulék-, illeték- vagy vámtartozások (a továbbiakban együtt: köztartozások)

5.      Pályázók köre:
A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény 1. §-ának rendelkezései szerint pályázatot nyújthat be:
•    civil szervezet, nonprofit gazdasági társaság, állami fenntartású intézmény, települési, területi és nemzetiségi önkormányzat, és az általuk alapított, illetve fenntartott jogi személyiségű intézmény
•    kizárólag a II. pályázati tárgyban gazdasági tevékenységet üzletszerűen végző jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság (a továbbiakban: vállalkozás), ezen belül különösen mikro-, kis- és középvállalkozás bele nem értve az egyéni vállalkozókat, valamint
•    egyházi jogi személy, valamint a határon túli egyház, belső egyházi jogi személy és annak hitéleti, nevelési-oktatási, gyermekjóléti, kulturális vagy szociális tevékenységet ellátó intézménye

6.      Nem részesülhetnek támogatásban:
6.1  politikai pártok vagy közvetlen politikai tevékenységet folytató szervezetek
6.2  vállalkozások (kivételt képeznek a II. számú pályázati tárgyra pályázatot benyújtó gazdasági társaságok),
6.3  egyéni vállalkozók,
6.4 azok a magyarországi intézmények, szervezetek, amelyek a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvényben foglalt közzétételi kötelezettségüknek nem tettek eleget és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3.§ (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezet fogalmának nem felelnek meg
6.5 azok az intézmények, szervezetek, amelyek az adott pályázat megjelentetését megelőzően az Alap vagy a határon túli magyarok támogatását szolgáló bármely fejezeti kezelésű előirányzat terhére kiírt pályázatban valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltattak, valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított tartalmú okiratot használtak fel, illetve az elnyert pályázat alapján kötött szerződést – nekik felróható okból – maradéktalanul nem teljesítették (ide értve azt is, hogy elszámolási kötelezettségüknek nem tettek eleget),
6.6 azok az intézmények, amelyek a céljelleggel nyújtott támogatást nem a rendeltetésének megfelelően használták fel, és az ebből eredő visszafizetési kötelezettségnek nem tettek eleget, valamint amelyek a pénzügyi támogatás felhasználásával kapcsolatosan előírt elszámolási vagy számadási kötelezettség teljesítésekor valótlan tartalmú nyilatkozatot tettek, illetőleg valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított okiratot használtak fel,
6.7 azok a magyarországi intézmények, szervezetek, amelyek nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek,
6.8 azok az intézmények, szervezetek, amelyek végelszámolás, vagy csődeljárás alatt állnak, illetve amelyek ellen felszámolási vagy egyéb megszüntető eljárás van folyamatban,
6.9 azok az intézmények, szervezetek, amelyek vezető tisztségviselője olyan szervezetnél töltött be – a pályázat benyújtását megelőző 2 éven belül – vezető tisztséget, amely szervezettel szemben a 6.4 – 6.8. pontban meghatározott kizáró ok valamelyike fennáll,
6.10 az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 48/B. §. meghatározott személyek és szervezetek.

7.      Igényelhető támogatás:
7.1   Erdély, Felvidék, Vajdaság, Magyarország esetében 600.000 Ft – 3.000.000 Ft közötti összeg
7.2   Kárpátalja esetében 500.000 Ft – 3.000.000 Ft közötti összeg
7.3   Horvátország, Muravidék esetében 200.000 – 3.000.000 Ft közötti összeg
7.4   A teljes támogatási keretösszeg 600.000.000 Ft, melyről a beérkezett pályázatok mennyisége és minősége alapján, a Kollégium javaslatát figyelembe véve a Bethlen Gábor Alap Bizottsága dönt.
7.5   A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
7.6  A támogatás rendelkezésre bocsátása: a támogatási szerződés hatályba lépését követően egy összegű folyósítás, illetve a támogatás felhasználását igazoló beszámoló elfogadását követően történő utólagos finanszírozás.
7.7 Az Alapkezelő fenntartja magának a jogot, hogy azon pályázók esetében, akik elszámolási, illetve hiánypótlási kötelezettségüknek késedelmesen tesznek eleget, támogatási előleget nem biztosít, hanem a támogatás utalására a projekt/program megvalósulását követően benyújtott és elfogadott elszámolás alapján kerül sor.
7.8  A 600.000 Ft-nál kisebb költségvetésű programok támogatására az Alapkezelő Erdélyben, Felvidéken, Vajdaságban és Kárpátalján lebonyolító szervezetek közreműködésével, önálló nyílt pályázati felhívást jelentet meg.  Egy pályázó által készített azonos tartalmú pályázat – akár csökkentett költségvetési tartalommal is – nem nyújtható be a helyi lebonyolító szervezetek közreműködésével kiírt pályázatra és az Alapkezelő által kiírt központi pályázatra is.
7.9   Maximális támogatási intenzitás mértéke az összes elszámolható költség 100%-a.
7.10  A pályázat kiírója nem teszi kötelezővé az önrész bemutatását.
7.11  Amennyiben a Támogatottat a projekt/program megvalósítása során közbeszerzési eljárás lefolytatásának kötelezettsége terheli, a szükséges közbeszerzési eljárásokat lefolytatja. A közbeszerzési eljárás szabályos lefolytatásáért a Támogatott felel.

8.      A pályázat megvalósítási paraméterei:
8.1   Megvalósítási időszak: 2017. január 1. – 2017. december 31.
8.2   A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2017. január 18.
8.3   Benyújtási határidő: 2017. február 16. 14.00 óra (közép-európai idő szerint).
8.4 Elszámolási határidő: a támogatottnak a program/projekt megvalósítását követő 30 napon belül, de legkésőbb 2018. január 30-ig szükséges a szakmai és pénzügyi beszámolót benyújtania a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer (NIR) segítségével.

Link

„A magyar kultúráért és oktatásért” regionális vajdasági pályázati felhívásai 2017

BETHLEN GÁBOR ALAPKEZELŐ Zrt.

„A magyar kultúráért és oktatásért” regionális vajdasági pályázati felhívásai 2017

1.        A pályázat célja:
A Szerbiában élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása által.
A felhívás a magyarság összetartozása jegyében értékteremtő, konkrét szellemi és/vagy tárgyi eredményt felmutatni tudó programok megvalósítására szeretne ösztönözni, e célokat tükröző igényes, minőségi pályázatok támogatásával.

2.        A pályázati felhívás tárgya:
I.   A magyar közösség céljait szolgáló hitéleti tárgyú támogatások, illetve egyház által fenntartott oktatási, gyermekjóléti, kulturális és szociális intézmények programjainak támogatása
II.    A magyar közösség céljait szolgáló oktatási tárgyú támogatások
III.   A magyar közösség céljait szolgáló közművelődési tárgyú támogatások
IV.    A magyar tudományos életet szolgáló támogatások
V.      A magyar közösség céljait szolgáló művészeti tárgyú támogatások
VI.     A magyar közösség céljait szolgáló helyi jellegű média támogatása
VII.   A magyar közösség céljait szolgáló, nem szorosan önazonosságtudat-ápoló magyar civil szervezetek támogatása
VIII. Regionális vagy helyi jelentőségű civil szervezetek működésének, rezsi jellegű fenntartási költségeinek támogatása
•    működési kiadások támogatása (személyi kifizetések és azok járulékai, anyag- és tárgyi eszköz beszerzése, szolgáltatások, utazási költségek, ingatlan-fenntartási és iroda-fenntartási költségek)
IX.     A magyar közösség céljait szolgáló fejlesztések támogatása
•    országos vagy regionális jelentőségű kulturális és közművelődési programokat megvalósító intézmények és szervezetek infrastrukturális fejlesztése
•    különösen indokolt esetben egyes felújítási költségek támogatása
•    megkezdett ingatlan felújítások folytatásának támogatása

3.      Támogatható kiadások:
•    Az I-VII. pályázati tárgyak esetében a programok lebonyolításának költségei (anyag- és tárgyi eszköz beszerzés, szolgáltatások, a programokhoz kapcsolódó személyi kifizetések és azok járulékai).
•    Az I-VII. pályázati tárgyak esetében az igényelt támogatás a programhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre igényelhető.
•    A VIII. pályázati tárgy esetében működési kiadások támogatása: (személyi kifizetések és azok járulékai, eszközbeszerzés, szolgáltatások, utazási költségek, ingatlan – fenntartási költségek)

4.      Nem támogatható kiadások:
•    egyéb személyi juttatások (prémium, végkielégítés)
•    ingatlan- és gépjárművásárlás, ingatlan építése
•    jövedéki termékek költségei (alkohol, dohányárú, stb.)
•    késedelmi kamat, bírság
•    vis maior támogatások
•    adótartózások, valamint járulék-, illeték- vagy vámtartozások ( a továbbiakban együtt: köztartozások)

5.      A pályázók köre:
A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény 1 §-ának rendelkezései szerint pályázatot nyújthat be szerbiai székhelyű:
•    civil szervezet, nonprofit gazdasági társaság, állami fenntartású intézmény, települési, területi és nemzetiségi önkormányzat, és az általuk alapított, illetve fenntartott jogi személyiségű intézmény
•    kizárólag a VI. pályázati tárgyban gazdasági tevékenységet üzletszerűen végző jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság (a továbbiakban: vállalkozás), ezen belül különösen mikro-, kis- és középvállalkozás bele nem értve az egyéni vállalkozókat, valamint
•    egyházi jogi személy, valamint a határon túli egyház, belső egyházi jogi személy és annak hitéleti, nevelési-oktatási, gyermekjóléti, kulturális vagy szociális tevékenységet ellátó intézménye

6.       Nem részesülhetnek támogatásban:
6.1   politikai pártok vagy közvetlen politikai tevékenységet folytató szervezetek
6.2   vállalkozások (kivételt képeznek a VI. számú pályázati tárgyra pályázatot benyújtó gazdasági társaságok),
6.3    egyéni vállalkozók,
6.4   azok az intézmények, szervezetek, amelyek az adott pályázat megjelentetését megelőzően az Alap vagy a határon túli magyarok támogatását szolgáló bármely fejezeti kezelésű előirányzat terhére kiírt pályázatokban valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltattak, valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított tartalmú okiratot használtak fel, illetve az elnyert pályázat alapján kötött szerződést – nekik felróható okból – maradéktalanul nem teljesítették (ide értve azt is, hogy elszámolási kötelezettségüknek nem tettek eleget),
6.5   azok az intézmények, amelyek a céljelleggel nyújtott támogatást nem a rendeltetésének megfelelően használták fel, és az ebből eredő visszafizetési kötelezettségnek nem tettek eleget, valamint amelyek a pénzügyi támogatás felhasználásával kapcsolatosan előírt elszámolási vagy számadási kötelezettség teljesítésekor valótlan tartalmú nyilatkozatot tettek, illetőleg valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított okiratot használtak fel,
6.6   azok az intézmények, szervezetek, amelyek végelszámolás, vagy csődeljárás alatt állnak, illetve amelyek ellen felszámolási vagy egyéb megszüntető eljárás van folyamatban,
6.7   azok az intézmények, szervezetek, amelyek vezető tisztségviselője olyan szervezetnél töltött be – a pályázat benyújtását megelőző 2 éven belül – vezető tisztséget, amely szervezettel szemben a 6.4 – 6.7. pontban meghatározott kizáró ok valamelyike fennáll.

7.        Igényelhető  támogatás:
7.1 A minimálisan igényelhető összeg  120.000 Ft, a maximálisan igényelhető összeg 600.000 Ft.
7.2 A teljes támogatási keretösszeg 80 M Ft, melyről a beérkezett pályázatok mennyisége és minősége alapján a Kollégium javaslatát figyelembe véve a Bethlen Gábor Alap Bizottsága dönt.
7.3 A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
7.4 A támogatás rendelkezésére bocsátása: A támogatási szerződés hatályba lépését követően egy összegű folyósítás, illetve a támogatás felhasználását igazoló beszámoló elfogadását követően történő utólagos finanszírozás.
7.5 Az Alapkezelő fenntartja magának a jogot, hogy azon pályázók esetében, akik elszámolási illetve hiánypótlási kötelezettségüknek késedelmesen tesznek eleget, támogatási előleget nem biztosít, hanem a támogatás utalására a projekt/program megvalósulását követően benyújtott és elfogadott elszámolás alapján kerül sor.
7.6 Egy pályázó által készített azonos tartalmú pályázat – akár csökkentett költségvetési tartalommal is – nem nyújtható be a helyi lebonyolító szervezetek közreműködésével kiírt pályázatra és az Alapkezelő által kiírt központi pályázatra egyaránt. Amennyiben ez megtörténik, az Alapkezelő mindkét pályázatot kizárja.
7.7 Maximális támogatás intenzitás mértéke az összes elszámolható költség 100% – a.
7.8 A pályázat kiírója nem teszi kötelezővé az önrész bemutatását.

8.       A pályázat megvalósulási paraméterei:
8.1  Megvalósítási időszak: 2017. január 1. – 2017. december 31.
8.2  A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2017. január 18.
8.3  Benyújtási határidő: 2017. február 20. 14.00 óra (közép-európai idő szerint).
8.4 Elszámolási határidő: a támogatott program/projekt megvalósítását követő 30 napon belül, legkésőbb 2018. január 30-ig.

Link

Az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetétele, felújítása, helyreállításának támogatása

BETHLEN GÁBOR ALAPKEZELŐ ZRT.

Az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetétele, felújítása, helyreállításának támogatása

1.      A pályázat célja:
Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése a magyar vonatkozású első világháborús emlékhelyek méltó gondozása által.

2.       A pályázati felhívás tárgya
A határon túli településeken felállított, az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetétele, felújítása, helyreállítása.
•    első világháborús helyi emlékművek (szobor, emléktábla, emlékjel, emlékoszlop, kopjafa stb.) felújítása, helyreállítása;
•    az emlékmű közvetlen környezetének, talapzatának helyreállítása; az emlékmű megközelíthetőségének biztosítása;
•    tervdokumentáció elkészítése műemléknek minősülő emlékhely felújításához.
A pályázat keretében nincs lehetőség hadisírok, sírhelyek felújítására, azonban temetési hely területén található emlékmű rendbetételére lehet pályázni.

3.      Támogatható kiadások:
A programhoz kapcsolódó anyag- és tárgyi eszköz beszerzés, szolgáltatások, a programokhoz kapcsolódó személyi kifizetések és azok járulékai.

4.      Nem támogatható kiadások:
•    egyéb személyi juttatások (prémium, végkielégítés);
•    ingatlan- és gépjárművásárlás
•    késedelmi kamat, bírság
•    épület, építmény építése

5.      Pályázók köre:
A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény 1. §-ának rendelkezései szerint pályázatot nyújthat be szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai, horvátországi és szlovéniai székhelyű:
•    civil szervezet, állami fenntartású intézmény, települési, területi és nemzetiségi önkormányzat, és az általuk alapított, illetve fenntartott jogi személyiségű
•    egyházi jogi személy, valamint a határon túli egyház, belső egyházi jogi személy

6.       Nem részesülhetnek támogatásban:
6.1.politikai pártok vagy közvetlen politikai tevékenységet folytató szervezetek
6.2.vállalkozások,
6.3.egyéni vállalkozók,
6.4.azok a szervezetek, akik a 2011. évi CXCVI. törvény 3.§ (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezet fogalmának nem felelnek meg,
6.5.azok az intézmények, szervezetek, amelyek az adott pályázat megjelentetését megelőzően az Alap vagy a határon túli magyarok támogatását szolgáló bármely fejezeti kezelésű előirányzat terhére kiírt pályázatban valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltattak, valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított tartalmú okiratot használtak fel, illetve az elnyert pályázat alapján kötött szerződést – nekik felróható okból – maradéktalanul nem teljesítették (ide értve azt is, hogy elszámolási kötelezettségüknek nem tettek eleget),
6.6.azok az intézmények, amelyek a céljelleggel nyújtott támogatást nem a rendeltetésének megfelelően használták fel, és az ebből eredő visszafizetési kötelezettségnek nem tettek eleget, valamint amelyek a pénzügyi támogatás felhasználásával kapcsolatosan előírt elszámolási vagy számadási kötelezettség teljesítésekor valótlan tartalmú nyilatkozatot tettek, illetőleg valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított okiratot használtak fel,
6.7.azok az intézmények, szervezetek, amelyek végelszámolás, vagy csődeljárás alatt állnak, illetve amelyek ellen felszámolási vagy egyéb megszüntető eljárás van folyamatban,
6.8.azok az intézmények, szervezetek, amelyek vezető tisztségviselője olyan szervezetnél töltött be – a pályázat benyújtását megelőző 2 éven belül – vezető tisztséget, amely szervezettel szemben a 6.4 – 6.7. pontban meghatározott kizáró ok valamelyike fennáll.

7.      Igényelhető támogatás:
7.1   A teljes támogatási keretösszeg 186.000.000 Ft, melyről a beérkezett pályázatok mennyisége és minősége alapján, a Kollégium javaslatát figyelembe véve a Bethlen Gábor Alap Bizottsága dönt.
7.2   Megpályázható összeghatár 500.000 Ft – 2.000.000 Ft közötti összeg
7.3   A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás, melyet egy összegben folyósít a Támogató.
7.4  A finanszírozás módja: 100%-os támogatási előleg nyújtása mellett utólagos beszámolási kötelezettséggel, illetve beszámoló elfogadását követően. Az Alapkezelő fenntartja magának a jogot, hogy azon pályázók esetében, akik beszámolási illetve hiánypótlási kötelezettségüknek késedelmesen tesznek eleget, támogatási előleget nem biztosít, esetükben a támogatás utalására a projekt/program megvalósulását követően benyújtott és elfogadott beszámoló alapján kerülhet sor.
7.5   A támogatás mértéke az összes elszámolható költség 100%-a.
7.6   A pályázat kiírója nem teszi kötelezővé az önrész bemutatását.

8.      A pályázat megvalósítási paraméterei:
8.1   Megvalósítási időszak: 2017. április 1. – 2018. március 31.
8.2   A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2017. február 15.
8.3   Benyújtási határidő: 2017. március 17. 14.00 óra (közép-európai idő szerint).
8.4   Elszámolási határidő: a támogatottnak a program/projekt megvalósítását követő 30 napon belül, de legkésőbb 2018. április 30-ig szükséges a szakmai és pénzügyi beszámolót benyújtania a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer (NIR) felületén.

Link

Pályázati felhívás az ifjúsági közösségek tevékenységének támogatására 2017

BETHLEN GÁBOR ALAPKEZELŐ ZRT.

Pályázati felhívás az ifjúsági közösségek tevékenységének támogatására 2017

1.      A pályázat célja:
Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az ifjúsági közösségek támogatása által.

2.       A pályázati felhívás tárgya
Az ifjúsági korosztályok közösségteremtő programjainak, közösségépítést elősegítő tevékenységének támogatása.
A Pályázat keretében nincs lehetőség oktatási intézmények támogatására, diák- és hallgatói önkormányzatok által szervezett, az oktatási intézmény működésébe tartozó rendezvények támogatására.

3.      Támogatható kiadások:
•    a programok lebonyolításának költségei (programokhoz kapcsolódó anyagbeszerzés, szolgáltatások, a programokhoz kapcsolódó személyi kifizetések és azok járulékai),
•    működési kiadások támogatása: (személyi kifizetések és azok járulékai, szolgáltatások, utazási költségek, ingatlan-fenntartási költségek).

4.      Nem támogatható kiadások:
•    egyéb személyi juttatások (prémium, végkielégítés)
•    ingatlan- és gépjárművásárlás
•    jövedéki termékek (alkohol, dohányárú, stb.)
•    késedelmi kamat, bírság
•    vis maior támogatások
•    adótartozások, valamint járulék-, illeték- vagy vámtartozások (a továbbiakban együtt: köztartozások)

5.      Pályázók köre:
A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény 1. §-ának rendelkezései szerint pályázatot nyújthat be:
•    olyan önálló jogi személyiséggel rendelkező határon túli ifjúsági civil szervezet és/vagy egyházi jogi személy, amely a gyermek és ifjúsági korosztályok érdekeinek képviseletét vállalta fel létesítő okiratában, jellemzően tevékenységének célcsoportja a 15-29 év közötti korosztály tagjai

6.       Nem részesülhetnek támogatásban:
6.1   politikai pártok vagy közvetlen politikai tevékenységet folytató szervezetek
6.2   vállalkozások,
6.3   egyéni vállalkozók,
6.4  azok a szervezetek, akik a 2011. évi CXCVI. törvény 3.§ (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezet fogalmának nem felelnek meg,
6.5   azok az intézmények, szervezetek, amelyek az adott pályázat megjelentetését megelőzően az Alap vagy a határon túli magyarok támogatását szolgáló bármely fejezeti kezelésű előirányzat terhére kiírt pályázatban valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltattak, valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított tartalmú okiratot használtak fel, illetve az elnyert pályázat alapján kötött szerződést – nekik felróható okból – maradéktalanul nem teljesítették (ide értve azt is, hogy elszámolási kötelezettségüknek nem tettek eleget),
6.6   azok az intézmények, amelyek a céljelleggel nyújtott támogatást nem a rendeltetésének megfelelően használták fel, és az ebből eredő visszafizetési kötelezettségnek nem tettek eleget, valamint amelyek a pénzügyi támogatás felhasználásával kapcsolatosan előírt elszámolási vagy számadási kötelezettség teljesítésekor valótlan tartalmú nyilatkozatot tettek, illetőleg valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított okiratot használtak fel,
6.7   azok az intézmények, szervezetek, amelyek végelszámolás, vagy csődeljárás alatt állnak, illetve amelyek ellen felszámolási vagy egyéb megszüntető eljárás van folyamatban,
6.8  azok az intézmények, szervezetek, amelyek vezető tisztségviselője olyan szervezetnél töltött be – a pályázat benyújtását megelőző 2 éven belül – vezető tisztséget, amely szervezettel szemben a 6.4 – 6.7. pontban meghatározott kizáró ok valamelyike fennáll.

7.      Igényelhető támogatás:
7.1   A teljes támogatási keretösszeg 100.000.000 Ft, melyről a beérkezett pályázatok mennyisége és minősége alapján, a Kollégium javaslatát figyelembe véve a Bethlen Gábor Alap Bizottsága dönt.
7.2   Megpályázható összeghatár 600.000 Ft – 2.000.000 Ft közötti összeg
7.3   A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás, melyet egy összegben folyósít a Támogató.
7.4  A finanszírozás módja: 100%-os támogatási előleg nyújtása mellett utólagos beszámolási kötelezettséggel, illetve beszámoló elfogadását követően.
7.5  Az Alapkezelő fenntartja magának a jogot, hogy azon pályázók esetében, akik beszámolási illetve hiánypótlási kötelezettségüknek késedelmesen tesznek eleget, támogatási előleget nem biztosít, esetükben a támogatás utalására a projekt/program megvalósulását követően benyújtott és elfogadott beszámoló alapján kerülhet sor.
7.6   Maximális támogatási intenzitás mértéke az összes elszámolható költség 100%-a.
7.7   A pályázat kiírója nem teszi kötelezővé az önrész bemutatását.

8.      A pályázat megvalósítási paraméterei:
8.1   Megvalósítási időszak: 2017. január 1. – 2017. december 31.
8.2   A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2017. február 15.
8.3   Benyújtási határidő: 2017. március 18. 14.00 óra (közép-európai idő szerint).
8.4  Elszámolási határidő: a támogatottnak a program/projekt megvalósítását követő 30 napon belül, de legkésőbb 2018. január 30-ig szükséges a szakmai és pénzügyi beszámolót benyújtania a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer (NIR) felületén.

9.      A pályázat benyújtásának formája:
A pályázat benyújtása elektronikus formában történik a NIR online felületén, a nir.bgazrt.hu oldalon vagy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapjáról (bgazrt.hu).
A pályázati csomag elemei:
•    pályázati felhívás
•    pályázati (elektronikus) adatlap és mellékletei
•    2017. évi Pályázati és elszámolási útmutató
•    Általános Szerződési Feltételek

Link

Megjelentek a Határtalanul! program 2017-es felhívásai

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Megjelentek a Határtalanul! program 2017-es felhívásai  

HAT-17-01 Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek
HAT-17-02 Együttműködés szakképző iskolák között
HAT-17-03 Együttműködés gimnáziumok között
HAT-17-04 Kárpátaljai akcióprogram

A Határtalanul! pályázatok elsődleges célja a Kárpát-medencei diákok magyarlakta területekre irányuló tanulmányi kirándulásainak támogatása.
A HATÁRTALANUL! programot és a hozzá kapcsolódó pályázati kategóriák kezelését az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő végzi.
Az új kiírások jelentős változásokat hordoznak magukban, amelyek során arra törekedtünk, hogy

1.      a HATÁRTALANUL! Program nagyobb célcsoport elérését tegye lehetővé, különös tekintettel a köznevelésben hetedikes vagy annak megfelelő évfolyamon tanuló diákok esetében;
2.      használhatóbbá tegyük a benyújtás és az elszámolás rendszerét annak érdekében, hogy a kevésbé tapasztalt pályázók is bátran vállalkozzanak támogatási kérelem beadására;
3.      a pályázati konstrukció részletei olyan ösztönzőket tartalmazzanak, amelyek minél több diák bevonására motiválják a pályázó iskolákat;
4.      az elnyerhető pályázati összeg növelésével és az elszámolható költségek körének bővítésével a kirándulás teljes költsége – a diákok családjainak anyagi hozzájárulása nélkül – lefedhető legyen.

Ennek érdekében
–          jelentősen egyszerűsödött a pályázatbeadás, a pályázat benyújtása kizárólag elektronikusan történik, nem kérünk papír alapon, postai úton semmilyen dokumentumot;
–          egyszerűsödött és csökkent a kitöltendő felületek mennyisége, nem kell külön Excel táblázatot beküldeni;
–          meghosszabbítottuk a megvalósítási időszakot, már 2017. június 16-tól lehet utazni, egészen 2018. június 15-ig;
–          meghosszabbítottuk a pályázatok benyújtására szánt időszakot, egészen 2017. augusztus 31-ig folyamatosan lehet pályázatokat benyújtani. Az elbírálás szakaszosan történik, 4 alkalommal;
–          az egy diákra jutó támogatási összeg egységesen 60.000 Ft/fő;
–          a támogatás keretösszege hetedikesek utazása esetén 1,363 milliárd forint, több mint másfélszeresére növekedett;
–          a kirándulás teljes költsége elszámolható, ennek érdekében bővült az elszámolható kiadások köre, pl. az étkezés vagy a programok költségei is elszámolhatók;
–          az utazást szervező pedagógusok motiválása, munkájuk elismerése érdekében elszámolható a projektvezető és a kísérőtanárok költsége.

A korábbi EPER program helyett a pályázatokat a FAIR – Fejlesztéspolitikai Adatbázis és Információs Rendszerben lehet benyújtani.

További kérdések esetén forduljanak munkatársainkhoz az EMET honlapján található ügyfélszolgálati elérhetőségek valamelyikén: http://www.emet.gov.hu/hatter_1/hatartalanul_program/

Link