Pályázatok
Photo by Scott Graham on Unsplash
Bojan Pajtić kormányfő beszédével megkezdődött a 6. Nemzetközi Befektetési Vásár Újvidéken
Kedden délelőtt beüzemelték a mutatóban kitett napkollektort, a településüket hirdetni kívánó szerbiai, vajdasági és horvátországi kiállítók felállították pódiumaikat, az újvidéki vásárcsarnok előtt álló buszokból előkerültek a szórólapok és a „kínálgatós” kosárkák, végszóra megérkeztek az újságírók is a 25-én kezdődött háromnapos Investexpóra és a hozzákapcsolt Energetikai Napok rendezvényére. Épp ezért talány, mért csúszott a 10 órára hirdetett megnyitó bő fél órát?
A 2011-ben immár 6. alkalommal megszervezett, a befektetéseket ösztönző és a befektetőket a térségbe csábítani hivatott vásár nyitóbeszédeiben ha erre nem is, a vásár „előnyeiről és nagyszerűségéről” bőséges magyarázatot kaphatott a vásárcsarnok auláját betöltő közönség. Bojan Pajtić vajdasági kormányfő 6,3 milliárd eurós külföldi befektetésekről beszélt, elmondása szerint 3600 nemzetközi tőkével bíró vállalkozás működik Szerbiában, melyek 62 000 embernek adnak kenyeret, majd kipróbálta azt az elektromos autót, melyet az újvidéki Műszaki Tudományok Karán állítottak össze (mint ahogy az autót készítő műszaki szakértőtől megtudtuk: előre elkészített kínai elemekből). Miután a kormányfő, az őt szolgai módon követő újságírók által körbefogva körbekocsikázta a dísztermet – az energiatakarékos közlekedésnek majdnem áldozatává téve a televíziós kamerákat ellátó áramforrás dobozát –, látogatását a vásáron kiállító települések pódiumainál folytatta. A kúlai, vukovári, óbecsei, zombori és topolyai kiállítók mellett a kishegyesi Small Steps ipari park is képviseltette magát. Ahogy a szórólapokkal beborított asztal mellett unatkozó kiállítók elmondták, immár harmadik éve vesznek részt a vásáron.A legnagyobb forgalom mindig az első napon van, a másodikon már alig-alig vannak érdeklődők, a harmadikon jószerivel senki sem, hallhattuk a kormányfőétől már kevésbé derűlátó beszámolót. S míg Pojan Pajtić (az inkább kultúráját, semmint gazdasági befektetéseit) reklámozó Francia Nemzeti Intézet standján falatozik, elgondolkodhatunk azon is, hogy az Adát, Csókát, Topolyát és Kishegyest hirdető standokon kívül az Újvidéket, Vajdaságot, Bácsföldvárt vagy éppen Zombort bemutató asztalokon mért nem találhatunk magyar vagy bár angol nyelvű tájékoztatókat.
Támogatás civil szervezeteknek a gazdaság, vállalkozások, kis- és középvállalatok fejlesztésére
TARTOMÁNYI GAZDASÁGI TITKÁRSÁG
Támogatás civil szervezeteknek a gazdaság, vállalkozások, kis- és középvállalatok fejlesztésére
Beadás határideje: 2011. október 20.
Támogatás formája: Vissza nem térítendő
Téma: Gazdaság, vállalkozások
Célcsoport: Civil szervezetek
Leírás:
A civil szervezetek gazdaság, vállalkozói szféra, a kis- és középvállalkozások fejlesztésével kapcsolatos projektjeinek támogatása Vajdaság területén.
Kik pályázhatnak?
Bejegyzett civil szervezetek Vajdaság területén
Elnyerhető támogatás:
Keretösszeg 2 millió dinár
Forrás: Dunatáj
Pályázat mezőgazdasági földterület vízlecsapolására és határutak rendezésére
TARTOMÁNYI MEZŐGAZDASÁGI, VIZGAZDÁLKODÁSI ÉS ERDÉSZETI TITKÁRSÁG
Pályázat mezőgazdasági földterület vízlecsapolására és határutak rendezésére
Beadás határideje: 2011. október 17.
Támogatás formája: Vissza nem térítendő
Kiterjedés: Hazai
Téma: Mezögazdaság, vidékfejlesztés
Célcsoport: Önkormányzat
Leírás:
I. Mezőgazdasági földterületek vízlecsapolása (vízelvezetésre szolgáló csatornahálózat rendezése)
II. Határutak rendezése
Kik pályázhatnak?
Helyi közösségek Vajdaság AT területén
Elnyerhető támogatás:
Keretösszeg:
I. Mezőgazdasági földterület vízlecsapolása – 295 millió dinár
II. Határutak megrendezése – 250 millió dinár
Forrás: Dunatáj
Az átlagbér 38 389 dinár
A Köztársasági Statisztikai Intézet adatai szerint az augusztusi szerbiai átlagbér 38 389 dinár volt. Ez 1,9 százalékkal kevesebb, mint az előző hónapban. Egy év távlatában, azaz az előző év augusztusától mérten a szerbiai átlagbér – adók és járulékok nélkül – névértékben 13,1 százalékkal nőtt. Reálisan viszont ez csak 2,4 százalékos átlagbér-emelkedés. Az év első hónapjától, januártól augusztusig nominálisan 11,2 százalékkal nőtt a szerbiai átlagkereset. Ez reálisan 1,3 százalékos bércsökkenést jelent.
Forrás: Magyar Szó
Útiköltség-támogatás
Várják az ingázó középiskolások jelentkezését
MAGYARKANIZSA KÖZSÉG
Felhívjuk a magyarkanizsai község naponta utazó középiskolás diákjainak a figyelmét, hogy aki még nem tette meg, szeptember 13-áig pályázhat útiköltség-térítésre. A megfelelő dokumentációval a kanizsai városházán, illetve a többi településen a helyi irodák tisztviselőinél kell jelentkezni. Útiköltség-térítésre jogosult minden olyan középiskolai rendes tanuló, akinek az állandó lakóhelye a község területén van; a szülője vagy gyámja révén nem kap más támogatást (útiköltség-térítést, ösztöndíjat vagy hiteljogosultságot); és akinek minden félév végén pozitív az előmenetele. A támogatást kérelmező tanulónak be kell nyújtania a kérelmet, igazolást a beiratkozásról, a szülő munkahelyének igazolását arról, hogy nem kap más támogatást, az igazolvány fénymásolatát és az előző félévi bizonyítvány fénymásolatát. A családi pótlékban vagy segélyben részesülőknek a jogosultságról szóló határozat fénymásolatát is csatolniuk kell.
ZENTA KÖZSÉG
Azentai Községi Közigazgatási Hivatal általános igazgatási és társadalmi tevékenységi osztálya is kiírta a rendes középiskolai tanulók útiköltség-térítésére vonatkozó pályázatát, amelyre szeptember 20-áig jelentkezhetnek az érdeklődők. A pályázatra azok a rendes középiskolai tanulók adhatják be kérelmüket, akiknek állandó lakhelye Zenta község területén van és az iskolába járáshoz naponta igénybe vesznek valamilyen távolsági utasszállító eszközt. Az érdekelt tanulóknak a pályázati jelentkezéskor a szükséges űrlaphoz mellékelniük kell a rendes tanulói státust bizonyító iskolai igazolást, a személyi igazolványuk vagy egyik szülő személyi igazolványának fénymásolatát, illetve az egészségügyi könyvecskéjük fénymásolatát is. A pályázati kérelmeket az érdeklődők munkanapokon 8 és 15 óra között nyújthatják be Zentán, a városháza első emeleti 31. számú irodájában. Az útiköltség-térítés szeptember elsejétől kezdődően valósul meg, és a 2011/2012-es tanév második félévének végéig tart majd.
ADA KÖZSÉG
Az adai községben a vidéken tanuló és naponta utazó középiskolások számára a helyi önkormányzat megtéríti a bérlet árának 20 százalékát szeptembertől decemberig. Továbbá ugyanekkora útiköltség-támogatásban részesülnek az adai Műszaki Iskola azon tanulói is, akik a tanyavilágból, Törökfaluból, Völgypartról és Valkaisorról, illetve Moholról naponta utaznak az iskolába. Erről végzésben rendelkezett Ada község tanácsa. A támogatás igényléséhez a diákoknak a hónap folyamán igazolást kell benyújtani az önkormányzat illetékes osztályán, hogy beiratkoztak az adai vagy valamelyik vidéki középiskolába. Az igazolás alapján az önkormányzatban is kiállítanak számukra egy bizonylatot, amellyel 20 százalékos kedvezményben részesülnek bérlet kiváltásakor az utasszállító vállalatoknál. Az adai községben évente átlagosan mintegy 300 középiskolás diák részesül útiköltség-támogatásba. Az adai önkormányzatban megtudtuk, hogy a középiskolások esetében már az utasszállító vállalatok is 20 százalékos kedvezményt biztosítanak a bérletre, amihez további 20 százalékos költségtérítéssel járul hozzá a helyi önkormányzat.
| h | K | s | c | p | s | v |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | |||
| 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
| 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
| 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
| 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | |
A legújabb
Legujabb
Linkek
Linkek
Tisza Menti Információs Fejlesztési Központ
Glavni trg 1, 24420 Kanjiža
Tel/Fax:+381-24-4873-151

