Pályázatok
Photo by Scott Graham on Unsplash
Kultúrára vonatkozó pályázati felhívás
MAGYAR NEMZETI TANÁCS
Kultúrára vonatkozó, 2012 évben másodízben odaítélendő támogatás
A pályázat formája: nyilt pályázat.
A pályázati kiírás alapján kiosztásra kerülő támogatás: 2.000.000 (azaz: kettőmillió) dinár.
Az ezen pályázati kiírásban szereplő összeg abban az esetben kerül kiosztásra amennyiben, a forrásösszeg a szerződéskötések előtt rendelkezésre áll.
A támogatás vissza nem térítendő.
A támogatás igényelhető: működésre, programra, eszközbeszerzésre, infrastruktúrafejlesztésre (A megítélt és folyósított támogatások kizárólag a Támogató által meghatározott célokra fordíthatók. Egyéb célú, a pályázatban megfogalmazottaktól eltérő felhasználáshoz a Támogató írásos jóváhagyását kell kérni.
Ilyen jóváhagyást a Tanács elnöke adhat írásos formában).
A támogatás igényelhető elő és utófinanszírozásra egyaránt.
A támogatás alsó és felső határa: 100.000-500.000 dinár.
Az egy pályázó által igényelhető támogatás nagysága: 500.000 dinár
A pályázat tárgyának ebben az évben kell megvalósulnia. A jelentést az odaítélt eszközök felhasználásáról a naptári év november 30-ig szükséges leadni.
A támogatási pályázaton pályázhatnak:
– a Magyar Nemzeti Tanács által kiemelt jelentőségűnek nyilvánított kulturális intézmények,
A pályázatokon való részvétel feltételei, hogy:
– a pályázó jelen pályázat 4. pontjának megfelelően a kiírt pályázat részvevői körébe tartozik,
– a pályázó a pályázati határidőn belül beadta a pályázati jelentkezését a pályázati kiírásnak megfelelően,
– a pályázónak nincs elmaradott és határidőre el nem számolt tartozása a Támogató felé, és
– a pályázó hiánytalan dokumentációt nyújtott be a pályázati kiírásnak megfelelően.
A pályázat határideje:
– a pályázati felhívás 2012. szeptember 20-tól, 2012. október 5-ig,
áll nyitva a pályázók számára.
– a pályázatok átadásának határideje: 2012. október 5., 12.00 óra
– a pályázat a pályázati jelentkezések határidejét követő legkésőbb 30 napon belül kerül elbírálásra,
– a pályázati eredmények az elbírálást követő legkésőbb 5 munkanapon belül közzétételre kerülnek a Tanács honlapján, és a pályázók elektronikus formában tájékoztatva lesznek,
A pályázatokat magyar nyelven kell benyújtani.
A kérelmeket elektronikus és nyomtatott formában is be kell küldeni!
Elektronikus formában a kérelmeket a rendszeresített pályázati űrlapon (T- 3) kell elküldeni a következő e-mail címre: office@mnt.org.rs vagy közvetlenül az MNT Közigazgatási Hivatalába CD-n vagy USB-n.
Nyomtatott formában a pályázati űrlapot (T-3) (lepecsételve és aláírva) az MNT Közigazgatási Hivatalába kell kézbesíteni postán vagy közvetlenül.
A pályázati űrlap (T-3) a www.mnt.org.rs honlapról letölthető, illetve az MNT Közigazgatási Hivatalában felvehető.
A pályázatokat a pályázók zárt borítékban adhatják át.
Postai továbbítással a pályázatok a következő címre küldhetők:
MAGYAR NEMZETI TANÁCS KÖZIGAZGATÁSI HIVATALA
24 000 Szabadka, Ago Mamužić u 11/II.
A pályázatokat az „ KULTURÁLIS PÁLYÁZAT – ne nyisd fel” megjelöléssel, ellátva a pályázó nevével és címével kell beadni.
A pályázat elbírálását végző bizottság összetétele: Szűcs Balázs-elnök, Beretka Katinka-tag, Lovas Ildikó-tag, Dr. Lengyel László-tag, Simon Erzsébet-tag,Joó Horti Lívia-tag, Dr.Zsoldos Ferenc-tag.
A pályázat elbírálást végző bizottság a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala elnökének 2012. szeptember 10-én, MNT-001529/K/2012-J/134/2 iratszámú végzésével lett kinevezve a 2012-es naptári évre.
A pályázat elbírálási mércéi A Magyar Nemzeti Tanács szervei által biztosított támogatások odaítélésének eljárásáról szóló határozat (elfogadva 2012. július 25-én H/13/2012 iratszám alatt) kerültek meghatározásra. A határozat szövege letölthető a Magyar Nemzeti Tanács honlapjáról. (www.mnt.org.rs.)
A támogatások odaítélésének javaslatáról, az illetékes bizottság minden körülményt figyelembe véve ÉRTÉKELI A PÁLYÁZATI JELENTKEZÉSEKET, különös tekintettel a kiírt pályázati célok megvalósulására, és „MEGFELELŐ” VAGY „NEM MEGFELELŐ” ÉRTÉKELÉST ADHAT, melyeket továbbít a Tanács elnökének, döntéshoztalra.
Forráshiányra való hivatkozással a pályázati jelentkezések elutasíthatóak.
A pályázat mellékletei: T – 3 pályázati űrlap, T – 4 elszámolási összesítő,
A pályázati eredményként meghirdetésre kerülő jogosultsági rangsorról a Tanács elnöke külön határozattal dönt. A döntés ellen fellebbezésnek nincs helye. A döntésről a pályázók hivatalos értesítést kapnak.
Az elbírált pályázaton odaítélt támogatásra a Támogatott kizárólag a Tanács elnökével megkötött egyedi szerződés alapján szerez jogokat és vállal kötelezettségeket.
A megítélt és folyósított támogatások a Támogató által elfogadott elszámolási szabályzat alapján kerülnek elszámolásra, amelynek rendelkezései a kiírt pályázat részét képezik.
Amennyiben bizonyítást nyer, hogy a kiírt pályázat alapján jogosultságot szerzett pályázó nem valós adatokat szolgáltatott annak elbírálásához, elveszíti a jogosultságát a támogatásra és a Közigazgatási Hivatalnak jogában áll az addig folyósított összeg visszafizetésére kötelezni.
A pályázati felhívás a Magyar Nemzeti Tanács honlapján, valamint a Magyar Szó című napilapban és honlapján kerül megjelentetésre.
Pályázati felhívás szórvány oktatás támogatására
BALASSI INTÉZET
Pályázati felhívás szórvány oktatás támogatására 2012-ben, illetve a 2012/2013-as tanévben.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Külhoni Magyarok Osztálya a Balassi Intézet közreműködésével nyílt közoktatási pályázatot hirdet szórvány oktatás támogatására 2012-ben, illetve a 2012/2013-as tanévben.
A pályázatok benyújtása, határidő
A pályázatokat kizárólag az Emberi Erőforrások Minisztériuma Külhoni Magyarok Osztálya adatlapján (letölthető itt) lehet benyújtani;
A kitöltött pályázati adatlapokat 2 eredeti példányban – az előírt mellékletek csatolásával a Balassi Intézetbe (1519 Budapest, Pf. 385.). Szécsi Viktóriának címezve kérjük eljuttatni, továbbá egy-egy példányt elektronikusan az alábbi címekre: Szécsi Viktória szecsi@mad.hu, illetve Király Annamária annamaria.kiraly@emmi.gov.hu
2012. szeptember 20-ig (a postai bélyegző kelte).
Figyelem! Csak azokat a pályázatokat tudjuk érvényesnek tekinteni, melyeket elektronikusan is megküldenek 2012. szeptember 20-ig a fent megadott két címre.
Képzés falusi turizmus témában
A Pavafo Egyesület a Tartományi Gazdasági Titkárság Támogatásával képzést szervez falusi turizmus témában Falusi vendéglátás a gyakorlatban címmel.
A tanfolyam három hétvégén mutatja be a falusi vendéglátás gyakorlati fogásait tapasztalt magyarországi és hazai előadók, segítségével valamint egy egynapos magyarországi tanulmányút keretében
Az előadások időpontjai:
2012. szeptember 21. 10- 18 óráig
2012. szeptember 22. 9-13 óráig
2012. szeptember 28. 10- 18 óráig
2012. szeptember 29. 9-13 óráig
2012. október 12. tanulmányi kirándulás
A tanfolyam helyszíne: Furioso Lovas Központ, Ludas (Šupljak) Kosztolányi Árpád u. 40.
Bővebb információ www.furioso.rs honlapon érhető el.
A tanfolyam ingyenes, de előzetes jelentkezéshez kötött.
Jelentkezni a 024/670-850, 069/243-1187, telefonszámon, vagy pedig az info@furioso.rs email címen lehet, 2012. szeptember 18.-ig.
Pályázat ösztöndíjak odaítélésére
MAGYAR NEMZETI TANÁCS
Pályázat ösztöndíjak odaítélésére
A PÁLYÁZAT FELTÉTELEI
A Magyar Nemzeti Tanács H/18/2011 iratszámú, H/58/2011 és H/10/2012 iratszámú határozata alapján azok a személyek (demonstrátor-hallgatók) pályázhatnak az MNT 2012. évben odaítélendő demonstrátori ösztöndíjakra, akik az alábbi feltételek mindegyikének megfelelnek:
– aki legalább másodéves, a Szerb Köztársaság területén megvalósuló akkreditált szakfőiskolai, akadémiai alap- illetve osztatlan képzésnek hallgatója,
– aki az előző tanévben legalább 8,00–as vagy annak megfelelőátlageredménnyel rendelkezik,
– aki magyar nyelven végezte általános vagy középiskolai tanulmányait,
– aki az adott intézmény egy szakoktatójának ajánlásával rendelkezik,
– aki szándéknyilatkozatban vállalja, hogy ezen határozat rendelkezéseivel összhangban segíti az elsőéves hallgatók tanulmányait illetve beilleszkedését.
A jelen pályázati felhívás2012. szeptember 1-től 2012. október 15-ig áll nyitva a demonstrátori ösztöndíjakra pályázók részére.
Húsz százalékos lesz az áfa
A szerb kormány elfogadta a költségvetés módosítására vonatkozó javaslatot. Az intézkedéscsomag szerint nem emelkednek a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak, az áfa pedig az eddigi 18-ról 20 százalékra emelkedik. Ha a javaslatot a jövő héten elfogadja a parlament, Szerbia jövőre akár 120 milliárd dinárt is spórolhat.
A szerbiai kormány kidolgozta a válságkezelő csomag javaslatát. Ennek keretében 18-ról 20 százalékra emelné az áfát, valamint meghatározná a közvállalatokban a legmagasabb havi juttatás összegét. Ez azt jelenti, hogy az állami vállalatokban a havi fizetés nem lehetne több 162 ezer dinárnál. Ivica Dačić kormányfő azt is bejelentette, hogy a közalkalmazottak nem maradnak munkahely nélkül.
„Nem lesz felmondás a közszférában. Senki sem marad munka nélkül a gazdasági válság idején. Az elkövetkező hat hónapban vagy egy évben azonban a fizetések és a nyugdíjak nem fognak emelkedni, mint ahogy azt korábban bejelentettük” – fogalmazott a miniszterelnök.
A válságkezelő intézkedésekkel idén 26 milliárd dinár takarítható meg, jövőre pedig 120 milliárd. A jelenlegi 7,1 százalékos költségvetési hiányt az év végéig 6,7 százalékra csökkenthetik – mondta Mlađan Dinkić pénzügyminiszter.
„Szerbiában a költségvetési hiány rekordot döntött. Az elmúlt egy, másfél év alatt a hazai összterméknek 7,1 százalékát érte el, illetve 235 milliárd dinárt. Ma csak a kamatok kifizetése háromszor annyit tesz ki, mint a mezőgazdaságunk teljes éves költségvetése. Ahhoz, hogy Szerbia kifizesse a béreket és a nyugdíjakat, és hogy fedezzük az egyéb költségeinket, 4,4 milliárd euróra lenne szükség” – fejtette ki a gazdasági miniszter.
Dinkić jövőre már 4 százalékos költségvetési hiánnyal számol. A kormányülés után Ivica Dačić kiemelte, hogy a nehéz gazdasági év ellenére az a félmillió nyugdíjas, akinek havi járandósága 15 ezer dinár alatt van, megkapja a 13. nyugdíjat. Ezt négy részletben kapják meg az idősek, az egyik részletet már a jövő héten folyósítsák.
Forrás: Pannon RTV
| h | K | s | c | p | s | v |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | ||||||
| 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
| 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
| 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
| 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
| 30 | ||||||
A legújabb
Legujabb
Linkek
Linkek
Tisza Menti Információs Fejlesztési Központ
Glavni trg 1, 24420 Kanjiža
Tel/Fax:+381-24-4873-151

