Skip to main content

Projektek

A projekt professzionális tervezése

Pályázatok

Aktuális pályázati hírek

Civilszervezeti projektumok társfinanszírozása Magyarkanizsa Helyi Közösség költségvetéséből

július 1. 2013.

manifestationMAGYARKANIZSA HELYI KÖZÖSSÉG

Nyílt pályázatot hirdet civilszervezeti projektumoknak Magyarkanizsa Helyi Közösség társadalmi tevékenységek bizottságának költségvetéséből való társfinanszírozására

A civilszervezeti projektumoknak Magyarkanizsa Helyi Közösség társadalmi tevékenységek bizottságának 2013. évi költségvetésből való támogatására szánt eszközök összege: 1.050.000,00 dinár.

A pályázat célja:
Magyarkanizsai székhelyű civilszervezetek hagyományos programjainak társfinanszírozása, mely programokat és rendezvényeket Magyarkanizsa Helyi Közösség az elmúlt években hagyományosan támogatta.

Pályázók köre:
Magyarkanizsa Helyi Közösség területén működő civilszervezetek és egyesületek (sport, művelődési, egyéb)

A pályázat benyújtásának határideje: 2013. július 11. (csütörtök), déli 12.00 óra.

A kitöltött formanyomtatvány a mellékletben (1., 2., 3.) található  kiegészítő dokumentumokkal együtt 2013. július 11-én (csütörtök) déli 12.00 óráig nyújtható át Magyarkanizsa Helyi Közösség irodahelyiségében, Magyarkanizsa, Karađorđe u. 17 szám alatt.

A hiányos és elkésett pályázati anyagot a bizottság figyelmen kívül hagyja, mint ahogyan a 2012-es évi pályázati elszámolást le nem adott szervezetek kérelmét is.

Tel.: 024/ 874 012
e-mail: mzkanjiza@gmail.com

A pályázattal kapcsolatos formanyomtatvány letöltése

Link

Kárpát Régió Fiatal Vállalkozói Program

június 12. 2013.

Karpat regio logoNEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

Kárpát Régió Fiatal Vállalkozói Program

A magyar exportpiacok szélesítése kulcsszerepet játszik a magyar gazdaság növekedési pályára állításában, melyben kiemelkedő jelentőséggel bír a szomszédos országokkal való partnerségi együttműködés erősítése.

Mindemellett Magyarország számára különösen fontos, hogy a gazdasági feltételek javítása révén is támogassa a határon túli magyarság szülőföldön való megmaradását. Ennek egyik legfontosabb eszköze a helyi üzleti lehetőségek felkutatása, új vállalkozások, ezáltal új munkahelyek létrehozásának ösztönzése. A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. által meghirdetett „Kárpát Régió Fiatal Vállalkozói Program” e célok elérését szolgálja.

A Program az Európai Unió által meghirdetett „Erasmus fiatal vállalkozóknak” ösztöndíj-koncepcióra épül, és a programból kizárt, szomszédos nem EU-tagországok tehetséges magyar fiataljait célozza.

A Programra olyan kárpátaljai vagy vajdasági fiatalok pályázatát várjuk,
•    akikben megvan az ambíció önálló vállalkozás indításához, de a szükséges ismeretek hiányában a megvalósításhoz gyakorlatban megszerezhető szakmai tapasztalatokra van szükségük, vagy
•    akik már vállalkozóként tevékenykednek, és vállalkozásuk továbbfejlesztéséhez igénylik újabb ismeretek megszerzését, vagy
•    akik olyan ismeretekkel, vezetői készségekkel rendelkeznek, amelyek segítséget nyújthatnak egy magyarországi székhelyű vállalat ukrajnai vagy szerbiai piacokon való terjeszkedésében.

1. A Program megvalósulási időszaka: 2013. szeptember 1. – 2013. december 31.

A sikeres pályázó a Program keretein belül
•    szakmai gyakorlatot végez a pályázó elképzeléseihez illeszkedő magyarországi székhelyű vállalatnál
•    részt vesz a Kárpát Régió Üzleti Hálózat által meghatározott képzéseken, rendezvényeken, konzultációkon
•    heti rendszerességgel írásbeli beszámolót készít az adott időszakban elsajátított ismeretekről
•    a gyakornoki időszak végére megvalósítható üzleti tervet készít
Keretszám: Szerbia – 10 fő, Ukrajna -10 fő
Ösztöndíj havi összege: nettó 120 000 HUF

2. Pályázati Kategóriák

Pályázni az alábbi kategóriákban lehet:

I. Pályázat kezdő vállalkozók számára
Az ösztöndíjas időszak alatt a fiatal vállalkozó gyakorlati tapasztalatokat szerez az érdeklődési körének megfelelő üzletág működéséről, betekintést nyer egy sikeres magyarországi székhelyű vállalat működésébe, amely mentorként hasznos tanácsokkal, iránymutatással segíti a vállalkozói elképzelések megvalósítását. A Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. által meghatározott képzéseken, konzultációkon való részvétel során további vállalkozói ismeretek megszerzésére, a vállalat megalapításához és működtetéséhez szükséges finanszírozási csatornák megismerésére, szakmai kapcsolatok kialakítására kap lehetőséget.

II. Pályázat működő vállalkozás fejlesztéséhez
A gyakornoki program során a pályázó új szakmai ismereteket, szemléletmódot, üzletfejlesztési tapasztalatokat szerezhet vállalatának sikeres továbbfejlesztéséhez, új módszereket, technológiákat sajátíthat el a mentori feladatokat ellátó magyarországi székhelyű vállalkozásnál. Mindemellett lehetősége nyílik kétoldalú partnerkapcsolatok kiépítésére, így hosszú távon akár a szomszédos országok felé való terjeszkedésben is segítheti egymást a pályázó és a mentor vállalat. A Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. által meghatározott képzéseken, konzultációkon való részvétel során további vállalkozói ismeretek megszerzésére, újabb finanszírozási csatornák feltárására és szakmai kapcsolatainak szélesítésére kap lehetőséget.

III. Pályázat üzletvezetői ismeretek megszerzéséhez
A pályázó a magyarországi székhelyű mentor vállalatnál eltöltött gyakornoki idő alatt megismerkedik a vállalat tevékenységével, annak külpiacra lépési elvárásaival, feltérképezi a vállalat piacra lépései lehetőségeit saját országában. A gyakornoki program során üzleti ismereteket szerez a Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. által meghatározott képzéseken és szakmai programokon, melynek során kapcsolati tőke kiépítésére és a helyi üzleti környezet megismerésére nyílik lehetősége.

3. Pályázási feltételek:
•    20-35 év közötti életkor
•    magyar nemzetiség
•    kárpátaljai vagy vajdasági állandó lakcím
•    I-II. típusú pályázat esetén kizárólag Ukrajnában vagy Szerbiában megvalósítani kívánt vállalkozás vagy fejlesztési terv
•    I-II. típusú pályázat esetén legalább érettségi, III. pályázati kategória esetén felsőfokú végzettség vagy folyamatban lévő felsőfokú tanulmányok
•    előnyt jelent:
o    egyetemi vagy főiskolai végzettség ( I.-II. pályázati kategóriáknál)
o    egyetemi vagy főiskolai végzettség a beindítani/fejleszteni kívánt vállalat tevékenységi köréhez kapcsolódó területen, vagy a mentor vállalat piacra lépését elősegítő területeken
o    kárpátaljai vagy vajdasági társadalmi szervezet ajánlása
•    Pályázni csak elektronikus úton, a hiánytalanul kitöltött jelentkezési lap, valamint a csatolandó mellékletek  fiatalvallalkozo@crbnetwork.eu e-mail címre való megküldésével lehet
•    Egy pályázó több kategóriában is pályázhat, kategóriánként külön benyújtott pályázat útján

Pályázat benyújtásának módja és határideje:
Pályázni csak elektronikus úton, a hiánytalanul kitöltött jelentkezési lap, valamint a csatolandó mellékletek  fiatalvallalkozo@crbnetwork.eu e-mail címre való megküldésével lehet.

A pályázat benyújtásának határideje: 2013. június 23.
A pályázók legkésőbb 2013. augusztus 1-ig elektronikus írásbeli értesítést kapnak a Bíráló Bizottság döntéséről.

A pályázattal kapcsolatban felmerülő kérdésekkel az alábbi elérhetőségeken fordulhatnak munkatársainkhoz:
Telefon: +36 1 374 2593
E-mail: fiatalvallalkozo@crbnetwork.eu

Részletek ITT

Művelődési pályázat a Magyar Nemzeti Tanács számára kiemelt jelentőségű kulturális rendezvényei részére

június 3. 2013.

mntMAGYAR NEMZETI TANÁCS

Művelődési pályázat a Magyar Nemzeti Tanács számára kiemelt jelentőségű kulturális rendezvényei részére

1. A pályázat formája: nyílt.
2. A pályázati kiírás alapján kiosztásra kerülő támogatás: 675.000,00 (azaz: hatszázhetvenötezer) dinár.
3. A támogatás vissza nem térítendő.

A támogatás igényelhető: programra (A megítélt és folyósított támogatások kizárólag a Támogató által meghatározott célokra fordíthatók. Egyéb célú, a pályázatban megfogalmazottaktól eltérő felhasználáshoz a Támogató írásos jóváhagyását kell kérni. Ilyen jóváhagyást a Tanács elnöke adhat írásos formában).

A támogatás igényelhető elő és utófinanszírozásra egyaránt.

A támogatás alsó és felső határa: 30.000,00-100.000,00 dinár.

Az egy pályázó által igényelhető támogatás nagysága: 100.000,00 dinár

A pályázat tárgyának ebben az évben kell megvalósulnia. A jelentést az odaítélt eszközök felhasználásáról a naptári év november 30-ig szükséges leadni.

4. A támogatási pályázaton pályázhatnak:
– a magyar közösség számára kiemelt jelentőségű művelődési rendezvények szervezői (művelődési egyesületek, szervezetek)
A jelen határozat alapján meghirdetett támogatási pályázaton a pályázók egy kérelmet adhatnak át.

5. A pályázatokon való részvétel feltételei, hogy:
– a pályázó jelen pályázat 4. pontjának megfelelően a kiírt pályázat részvevői körébe tartozik, és
– a pályázó a pályázati határidőn belül beadta a pályázati jelentkezését a pályázati kiírásnak megfelelően, és
– a pályázónak nincs elmaradott és határidőre el nem számolt tartozása a Támogató felé, és
– a pályázó hiánytalan dokumentációt nyújtott be a pályázati kiírásnak megfelelően.

6. A pályázat határideje:
–          a pályázatok átadásának határideje: 2013. június 14, 14 óra

Link

Általános pályázat művelődési egyesületek részére

június 3. 2013.

hungarian danceMAGYAR NEMZETI TANÁCS

Általános pályázat művelődési egyesületek részére  

1. A pályázat formája: nyílt.
2. A pályázati kiírás alapján kiosztásra kerülő támogatás: 1.800.000,00 (azaz: egymilliónyolcszázezer) dinár.
3. A támogatás vissza nem térítendő.

A támogatás igényelhető: működésre, programra, eszközbeszerzésre, infrastruktúra fejlesztésre. (A megítélt és folyósított támogatások kizárólag a Támogató által meghatározott célokra fordíthatók. Egyéb célú, a pályázatban megfogalmazottaktól eltérő felhasználáshoz a Támogató írásos jóváhagyását kell kérni. Ilyen jóváhagyást a Tanács elnöke adhat írásos formában).

A támogatás igényelhető elő és utófinanszírozásra egyaránt.

A támogatás alsó és felső határa: 30.000,00-100.000,00 dinár.

Az egy pályázó által igényelhető támogatás nagysága:100.000,00 dinár

A pályázat tárgyának ebben az évben kell megvalósulnia. A jelentést az odaítélt eszközök felhasználásáról a naptári év november 30-ig szükséges leadni.

4. A támogatási pályázaton pályázhatnak:
– amatőr művelődési egyesületek, művelődési szervezetek
A jelen határozat alapján meghirdetett támogatási pályázaton a pályázók egy kérelmet adhatnak át.

5. A pályázatokon való részvétel feltételei, hogy:
– a pályázó jelen pályázat 4. pontjának megfelelően a kiírt pályázat részvevői körébe tartozik, és
– a pályázó a pályázati határidőn belül beadta a pályázati jelentkezését a pályázati kiírásnak megfelelően, és
– a pályázónak nincs elmaradott és határidőre el nem számolt tartozása a Támogató felé, és
– a pályázó hiánytalan dokumentációt nyújtott be a pályázati kiírásnak megfelelően.
 
6. A pályázat határideje:
– a pályázatok átadásának határideje: 2013. június 14, 14,00 óra.

Link

Nyílt felhívás szakmai gyakorlat program megvalósítására Magyarkanizsa község területén

május 21. 2013.

МАGYARKANIZSA KÖZSÉG valamint a TARTOMÁNYI MUNKAÜGYI, FOGLALKOZTATÁSÜGYI ÉS NEMI EGYENJOGÚSÁGI TITKÁRSÁG a NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLATTAL együttműködve

NYÍLT FELHÍVÁST tesz közzé a 2013. ÉVI SZAKMAI GYAKORLAT PROGRAM MEGAVALÓSÍTÁSÁRA MAGYARKANIZSA KÖZSÉG TERÜLETÉN

A szakmai gyakorlat programjára olyan munkanélküliek pályázhatnak, akik most szeretnék megszerezni a szakmai fölkészítést arra a szakmára, amelyből megfelelő szakirányon és képzési fokon végzettséget szereztek,  vagy pedig részesültek már ugyan szakmai fölkészítésben, de annak időtartama nem érte el a gyakornoki, az az szakvizsgához előírt időt. A jelöltek ily módon  megszerezhetik azt a feltételt, amelyet a törvény vagy a munkáltató általános aktusa a gyakornoki, az az szakvizsga elő- feltételéül megszab, de a program nem terjed ki munkaviszony létesítésére.

A szakmai gyakorlat programjának időtartama a törvény szerint alakul, de legföljebb 24 hónap lehet. A munkáltató szervezeti és munkaköri szabályzata értelmében:
–    középfokú végzettségű gyakornokoknak legföljebb 6 hónap;
–    főiskolai, illetve hároméves képzésben szerzett felsőfokú végzettségű gyakornokoknak legföljebb 9 hónap;
–    legalább négyéves képzésben szerzett felsőfokú végzettségű gyakornokoknak legföljebb 12 hónap.

A gyakorlati program alatt Magyarkanizsa község:

1.    A foglalkoztatott személyek számára pénzügyi segélyt fizet ki, havi szinten:
–    12.000,00 dinárösszegben, középfokú végzettséggel rendelkező személyek számára,
–    16.000,00 dinárösszegben, 3 éves felsőfokú végzettséggel rendelkező személyek számára,
–    20.000,00 dinárösszegben a legkevesebb 4 éves felsőfokú képzettséggel rendelkező személyek számára;

2.    Munkahelyi baleset vagy professzionális megbetegedés esetén elszámolja és kifizeti a törvény által előlátott járulékokat

3.    viseli a szakmai gyakorlati vizsga költségeit, egy havi pénzügyi segély formájában.

A nyílt felhívásra magyarkanizsai székhelyű munkaadók jelentkezhetnek, melyek eleget tesznek a felhívásban részletesen felsorolt feltételeknek.

A szakmai gyakorlat megvalósításának pályázatát három példányban kell beadnia Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nagykikindai fiókjában (Dositej utca 24., 23300 Nagyikinda), személyesen vagy postai úton, az előírt formanyomtatványon, melyet átvehetnek a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nagykikindai fiókjának magyarkanizsai kirendeltéségében vagy letölthetnek a község hivatalos honlapjáról a www.kanjiza.rs oldalról.

A pályázat beadásának határideje 2013. május 31.

Bővebb tájékoztatásta községi közigazgatási hivatal 24. számú irodájában kaphatnak, illetve a 024/875-166-os telefonszámon (244-es mellék).

A pályázat részleteit itt megtekintheti

2026. október
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

A legújabb

Linkek

Tartományi Oktatási TitkárságMagyarkanizsa Község Hivatalos Lapja

Tisza Menti Információs Fejlesztési Központ
Glavni trg 1, 24420 Kanjiža
Tel/Fax:+381-24-4873-151