Pályázatok
Photo by Scott Graham on Unsplash
Pályázati felhívás kiemelt jelentőségű oktatási intézmények támogatására
MAGYAR NEMZETI TANÁCS

A pályázat célja a Szerbiában élő magyar nemzeti közösség szülőföldjén való boldogulásának elősegítése, nemzeti azonosságtudatának erősítése és konkrét szellemi és tárgyi eredményt felmutató, célokat tükröző igényes programok támogatása.
A pályázat tárgya a magyar közösség oktátását és közművelődését fejlesztő intézmények támogatása.
Pályázatot nyújthatnak be szerbiai székhelyű:
• kiemelt jelentőségű közoktatási intézmények,
• társalapított közoktatási intézmények,
• színmagyar közoktatási intézmények.
A támogatás igényelhető:
• működési költségek finanszírozására,
• programok szervezésére,
• eszközbeszerzésre,
• infrastruktúra fejlesztésére.
A kiosztásra kerülő támogatás: 2.250.000,00 (azaz kétmillió-kettőszázötvenezer) dinár.
Az igényelhető támogatás összege: 20.000,00–100.000,00 dinár.
A pályázat formája nyílt és vissza nem térítendő, elő- és utófinanszírozásra egyaránt felhasználható.
Benyújtási határidő: 2015. szeptember 22., 14.00 óra.
Pályázati felhívás a nem kiemelt jelentőségű oktatási intézmények támogatására
MAGYAR NEMZETI TANÁCS
Pályázati felhívás a nem kiemelt jelentőségű oktatási intézmények támogatására
A pályázat célja a Szerbiában élő magyar nemzeti közösség szülőföldjén való boldogulásának elősegítése, nemzeti azonosságtudatának erősítése és konkrét szellemi és tárgyi eredményt felmutató, célokat tükröző igényes programok támogatása.
A pályázat tárgya a magyar közösség oktátását és közművelődését fejlesztő intézmények támogatása.
Pályázatot nyújthatnak be szerbiai székhelyű:
• nem kiemelt jelentőségű magyarul, illetve magyar nyelven is oktató közoktatási intézmények.
A támogatást igényelhetik:
• működési költségek finanszírozására,
• programok szervezésére,
• eszközbeszerzésre,
• infrastruktúra fejlesztésére.
A kiosztásra kerülő támogatás: 1.350.000,00 (azaz egymillió-háromszázötvenezer) dinár.
Az igényelhető támogatás összege: 20.000,00–100.000,00 dinár.
A pályázat formája nyílt és vissza nem térítendő, elő- és utófinanszírozásra egyaránt felhasználható.
Benyújtási határidő: 2015. szeptember 22., 14.00 óra.
Pályázati felhívás nem kulturális tevékenységet folytató civil szervezetek részére
MAGYAR NEMZETI TANÁCS
Pályázati felhívás nem kulturális tevékenységet folytató civil szervezetek részére
A pályázat célja a Szerbiában élő magyar nemzeti közösség szülőföldjén való boldogulásának elősegítése, nemzeti azonosságtudatának erősítése és konkrét szellemi és tárgyi eredményt felmutató, célokat tükröző igényes programok támogatása.
A pályázat tárgya a magyar közösség civil szerveződésének fejlesztését segítő szervezetek, egyesületek támogatása.
A pályázatot benyújthatják szerbiai székhelyű:
• nem kulturális tevékenységet folytató civil szervezetek.
A támogatást igényelhetik:
• eszközbeszerzésre,
• programok szervezésére,
• működési költségek finanszírozására és
• infrastruktúra-fejlesztésre.
A kiosztásra kerülő támogatás: 1.350.000,00 (azaz egymillió-háromszázötvenezer) dinár.
Az igényelhető támogatás összege: 25.000,00–100.000,00 dinár.
A pályázat formája nyílt és vissza nem térítendő, elő- és utófinanszírozásra egyaránt használható.
Benyújtási határidő: 2015. szeptember 22., 14.00 óra.
Pályázati felhívás kulturális támogatásról a nemzeti önazonosságot őrző hagyományos rendezvények megszervezésére
MAGYAR NEMZETI TANÁCS
Pályázati felhívás kulturális támogatásról a nemzeti önazonosságot őrző hagyományos rendezvények megszervezésére
A pályázat célja a Szerbiában élő magyar nemzeti közösség szülőföldjén való boldogulásának elősegítése, nemzeti azonosságtudatának erősítése és konkrét szellemi és tárgyi eredményt felmutató, célokat tükröző igényes programok támogatása.
A pályázat tárgya a magyar közösség kultúrájának fejlesztését szolgáló szervezetek és egyesületek támogatása.
A pályázatot benyújthatják szerbiai székhelyű:
• amatőr művelődési egyesületek és
• művelődési szervezetek.
A támogatást igényelhetik: a nemzeti önazonosságot őrző hagyományos rendezvények megszervezésére.
A kiosztásra kerülő támogatás: 2.250.000,00 (azaz kétmillió-kettőszázötvenezer) dinár.
Az igényelhető támogatás összege: 30.000,00–100.000,00 dinár.
A pályázat formája nyílt és vissza nem térítendő, elő- és utófinanszírozásra egyaránt használható.
Benyújtási határidő: 2015. szeptember 22., 14.00 óra.
Pályázati felhívás tájékoztatási támogatásáról kistérségi médiumok részére
MAGYAR NEMZETI TANÁCS
Pályázati felhívás tájékoztatási támogatásáról kistérségi médiumok részére
A pályázat célja a Szerbiában élő magyar nemzeti közösség szülőföldjén való boldogulásának elősegítése, nemzeti azonosságtudatának erősítése és konkrét szellemi és tárgyi eredményt felmutató, célokat tükröző igényes programok támogatása.
A pályázat tárgya a kistérségi média fejlesztését szolgáló szervezetek, egyesületek és intézmények támogatása.
A pályázatot benyújthatják szerbiai székhelyű jogi személyek, amelyek:
• magyar nyelvű nyomtatott sajtót készítenek,
• magyar nyelvű műsorokat is sugárzó rádiót működtetnek,
• magyar nyelvű műsorokat is sugárzó kábeltelevíziót működtetnek.
A támogatást igényelhetik eszközbeszerzésre, valamint köztájékoztatási tartalmak gyártási költségeinek teljes vagy részbeni támogatására.
A kiosztásra kerülő támogatás: 900.000,00 (azaz kilencszázezer) dinár.
Az igényelhető támogatás összege: 20.000,00–100.000,00 dinár.
A pályázat formája nyílt és vissza nem térítendő, elő- és utófinanszírozásra egyaránt használható.
Benyújtási határidő: 2015. szeptember 22., 14.00 óra.
| h | K | s | c | p | s | v |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | |||
| 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
| 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
| 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
| 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | |
A legújabb
Legujabb
Linkek
Linkek
Tisza Menti Információs Fejlesztési Központ
Glavni trg 1, 24420 Kanjiža
Tel/Fax:+381-24-4873-151