Skip to main content

MEGHÍVÓ – A vidéki területek újraértékelése a szociális gazdaságok fejlesztésén keresztül

logoMagyarkanizsa község önkormányzata 2013-ban az Európa a polgárokért programon belül egy közös nemzetközi pályázatot adott be, partnerként, Molise régióval, Olaszországból, összesen 149.000,00 euró értékben. Ebben a projektben 15 partner, 8 különböző országból van jelen – Olaszország, Spanyolország, Albánia, Görögország, Makedónia, Horvátország, Bulgária és Szerbia.

A projekten belüli települések hálózata azzal a céllal jött létre, hogy választ adjon a szociális mezőgazdaság fogalmának az újraértelmezésére, amin keresztül a falusi élet és a vidék gazdaság fenntarthatóbbá válik. A cél az, hogy meg tudjunk fogalmazni olyan szakmai ajánlásokat, melyeket az EU – és azon belül Brüsszel – felé továbbítva, sugallhatjuk a következő évek támogatáspolitikájának irányvonalait. Az együttműködés hivatalosan az év végén zárul, de reményeink szerint a szakmai együttműködés a továbbiakban is tud folytatódni.

A projekt alkalmával 5 konferenciát tartunk és ebből az egyik állomás itt lesz Magyarkanizsán, október 15-én, csütörtökön. Ezen a konferencián előadást tartanak a külföldi vendégeink, akik a saját tapasztalataikról számolnak be, de ez mellett előadást hallhatnak a részvevők a helyi-, tartományi- és köztársasági támogatási rendszerekről, a Magyarkanizsán működő foglalkoztatási és képző központjainkról.

A konferencia programja:

2015. október 15. (csütörtök) 10.00 – 14.00 óra CNESA, Magyarkanizsa

9.30 – 10.00
A résztvevők regisztrálása

Köszöntők:
10.00 – 10.10    Vincenzo Niro – Molise régió Tanácsának elnöke, Olaszország
10.10 – 10.20    Dr. Bimbó Mihály – polgármester

Az I. rész előadói és a témakörök
10.20 – 10.40     Fejsztámer Róbert – projekt bemutató
10.40 – 11.00     Luis Alfonso Castellano Laufente – Zaragosa tartomány képviselője,                 Spanyolország (szociális mezőgazdaság mint az integráció eszköze)
11.00 – 11.15    Halász Mónika – Mezőgazdasági támogatási programok az önkormányzatban
11.15 – 11.30    Darabán Piroska – Lokális szociális politika
11.30 – 11.45    Terényi Lívia – Szociális hálón belüli foglalkoztatás
11.45 – 12.00     Dr. Sarnyai Zoltán – A falun maradás elősegítése szakképzéssel
12.00 – 12.15    Molnár Makai Krisztina – Pályázati rendszerek és technikák

12.15 – 13.00    Kávészünet

A II. rész előadói és a témakörök
13.00 – 13.20    Ifj. Juhász Bálint – A tartományi titkárság támogatáspolitikája
13.20 – 13.40    Juhász Attila – A köztársasági minisztérium támogatáspolitikája
13.40 – 14.00     Fremond Árpád – A mezőgazdasági termelőkre vonatkozó törvényi változások

Mindenkit nagy szeretettel várunk a CNESA-ban csütörtökön 9.30 órai kezdettel, akik a mezőgazdasági projektek, új ötletek, támogatási formák és a jövőben várható irányvonalak iránt érdeklődnek.   

Képzési igények meghatározása a munkaerő-piaci szükségletek figyelembevételével

questionnaireA Szegedi Tudományegyetem a TÁMOP-4.2.1.D-15/1/KONV-2015-0002 “Tudás-ipar igényeit kiszolgáló felsőoktatási szolgáltatások megalapozása a Dél-Alföldi régióban” projekt keretein belül kutatást folytat a Dél-Alföldi régió foglalkoztatói körében a képzési igények feltérképezése céljából. Ezúton kérjük részvételét és támogatását a képzési igények munkaerő-piaci igényekre alapozott meghatározásában.

A kérdésekre válaszolva kérjük, gondolja át azt, hogy az Önök által foglalkoztatott munkavállalók milyen témájú képzések elvégzése által végezhetnék hatékonyabban feladataikat.

A kérdőív kitöltése körülbelül 10 percet vesz igénybe. A válaszadás önkéntes, anonim.

Segítő együttműködését nagyon szépen köszönjük!

Kitöltéshez kattintson a következő linkre:
https://docs.google.com/forms/d/1q7htVrWDzfnLjPSAUDohfdVxkXl0nWpq_QZunt6XyCE/viewform

KKVHÁZ Megyék Versenye 2015. – Határon innen és túl

kkvhazfejlecaloldalJátékos verseny a vállalkozói ismeretekről, megyéink és a szomszédos országok között. Ön is részt vehet, ha belép a csapatába.

A verseny célja

Játékosan és közösségteremtő módon ráirányítani a figyelmet a vállalkozói kedv és a vállalkozóvá válás fontosságára határon innen és túl. A verseny konkrét ismereteket nyújt és hálózatban való gondolkodásra tanít, valamint fokozza a helyi értékekhez való kötődést.
A verseny idei központi témája: a pályázatok és az exportképesség

A program

A verseny hivatalos sajtómegnyitója szeptember 17-én a Szombathelyi Gazdasági Csúcstalálkozó keretében (13:00-16:00 óra) lesz.

Az I. forduló kérdéseit október 15-én tesszük közzé a Székesfehérvári Gazdasági Csúcstalálkozó keretében.
Eredményhirdetése: október 22.

A II. forduló kérdéseit november 19-én 16:00-kor tesszük közzé a Tatabányai Gazdasági Csúcstalálkozó keretében
Eredményhirdetése: november 26.

A verseny döntője: 2015. december 3-án Budapesten 13-17 óra között lesz.
A döntőben felszólal az előző évi győztes megye Közgyűlésének elnöke, a Fővédnök, a MÖOSZ képviselője, valamint a KKVHÁZ Megyék Versenye elnöke is.
A győztes megye közgyűlésének az elnöke tartja az esemény záró beszédét.

A csapatok

Csapatkapitányok: A megyék csapatait csapatkapitányok irányítják. Az Ő kiválasztásuk a megyék vezetésével közösen történik meg. Velük megállapodást kötünk arról, hogy milyen feladataik és lehetőségeik vannak a verseny kapcsán.

Csapattagok: A megye csapatához vállalatok, szervezetek, természetes személyek, bárki csatlakozhat, aki elfogadja a verseny gondolatait és kész összefogni a megye érdekében. Aki csatlakozott, automatikusan bemutatkozási és reklám lehetőséget kap a verseny oldalán egészen az év végéig.

A döntőbe jutott csapatok tagjai: A döntőben a megyék öt fős csapatokkal vehetnek részt. A csapattagok kijelölése a csapatkapitány joga.

A feladat
Az I. és II. fordulóban a csapatok egymástól függetlenül egy időben válaszolnak a Dr. Bod Péter Ákos vezette gazdasági szakemberekből álló elnökség feladataira.

Az első két forduló feladatait a KKVHÁZ hivatalos portálján, vagyis a jelen oldalon tesszük közzé, és azokra a válaszokat a csapatok 24 órán belül online adják meg. (E két forduló alkalmával a közösségi élmény és a hely szelleme miatt is a csapatok a megyeházákon várják és oldják meg közösen a feladatokat. Ettől eltérő helyszínekről tájékoztatjuk a versenyzőket.)

A feladatok során úgynevezett minimum követelményeket határozunk meg, melyek teljesítése esetén garantált a döntőbe jutás.

A döntőben pedig már élő szóban kell prezentálniuk a csapatoknak. Célunk, hogy a Döntő ezúttal is egy valódi közösségi élmény legyen minél több vállalkozó részvételével.

Az elnökség az egyes fordulók kiértékelése során vállalta a szakmai színvonal mérését.

Az elnökség fontosnak ítélte azt is, hogy az egyes megyék csapatai ne elégedhessenek meg egy jó válasz megfogalmazásával, „kényszerüljenek” azt a verseny szellemiségét követve sokak felé továbbítani, internetes támogatókat szerezni.

A díjakról
A tárgyi és szolgáltatási nyereményeken túl (amelyek természetesen meglepetések) két díj talán tovább fokozza a versenyzők kedvét:

A legjobb hazai megye különdíja idén is az, hogy Dr. Varga Mihály úr nemzetgazdasági miniszter kiemelt támogatása mellett, a minisztérium magas rangú személyiségeinek részvételével is, 2016 első negyedévében Gazdasági Csúcstalálkozót rendezünk a megyeszékhelyen. A konkrét időpontot a miniszter úr jelöli ki.

A legjobb külhoni csapat különdíja pedig az, hogy egy a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. által támogatott export konferenciát rendezünk a csapat tiszteletére, amit szintén 2016 első negyedévében tartunk, a győzteseknek leginkább kedvező helyszínen. A konkrét időpontot Ducsai-Oláh Zsanett, az MNKH Zrt. vezérigazgatója jelöli ki.

Elbírálás
A csapatok válaszai felkerülnek a megyék versenyoldalára, ahol a látogatók minden megyei csapat válaszát olvashatják.

Költségek
A megyék csapatainak a részvétele a versenyben térítésmentes. A költségeket a verseny szponzorai állják.

Előnyök
Az akciótól elsősorban a helyi összefogások erősödését várjuk.
Fontos az a tudásmennyiség is, ami a verseny kapcsán a résztvevők birtokába jut.
Bemutatkozási lehetőséget kap minden vállalat, aki bejelentkezik a megyéje csapatába.
A verseny győztese nagy értékű ajándékot kap.

Kapcsolat
A verseny főszervezője a KKVHÁZ
Minden kérdésével, javaslatával nyugodtan forduljon hozzánk: kkvhaz@kkvhaz.hu

Részletek

Jelentkezés

Magyarkanizsán kapcsolattartó személy Huzsvár Ervin, e-mail: huzvar.ervin@kanjiza.rs

Falusi ház 41 családnak

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERAAz adatok szerint Vajdaság falvaiban minden harmadik ház üresen áll. Egyre többen költöznek nagyvárosba vagy külföldre, így az általános iskolákban néhol egész osztályok szűnnek meg. Ennek próbál meg gátat vetni a Tartományi Gazdasági, Foglalkoztatási és Nemi Egyenjogúsági Titkárság azzal a pályázattal, amely fiatal házaspároknak nyújt támogatást vidéki ház megvásárlására. A pályázat első fordulójában 41 család írta alá a szerződést.

Részletek

Vállalkozói Tájékoztató Május/1-2015

summer holidayFontos információk vállalkozók, iparosok, kft-k és mezőgazdasági termelők részére!

Friss törvénymódosítások és előírások, melyek megkönnyítik az  Ön üzleti tevékenységét!

Vállalkozói Tájékoztató tartalmából:
•    A szoftver legalitásának ellenőrzése
•    A munkaadó köteles végzést hozni a dolgozó évi szabadságának kihasználásáról

Részletek