Skip to main content

Megnyílt Magyarkanizsa első közösségi munkatere

A magyarkanizsai Ifjúsági Központ emeletén lévő igencsak takaros helyiségekben az elkövetkezőkben a vállalkozó kedvű fiatalok számára nyújtanak lehetőséget arra, hogy elindíthassák vállalkozásukat, kidolgozhassák üzleti ötleteiket, ugyanakkor a szabadúszó tevékenységet folytatók számára is megfelelő teret és felszerelést kínálnak majd.

A közösségi munkateret január elsejéig díjmentesen használhatják a fiatal vállalkozók, utána pedig szimbolikus díjat kell majd kifizetniük a helyiségek használatáért – nyilatkozta napilapunknak Ivanović Laura, a Youmig Duna-menti országokat érintő projektum magyarkanizsai koordinátora, a közösségi munkatér vezetője, hozzátéve, a felszerelt konyhával, mellékhelyiségekkel és internetcsatlakozással rendelkező közösségi munkatér kialakítására a helyet a magyarkanizsai önkormányzat biztosította.

Térségünkben mind népszerűbbek a coworking helyek, amelyek közül az észak-bánáti Mokrin településen lévő Mokrin House az egyik leghíresebb, de Szabadkán és Zentán, valamint Szerbia több városában is létezik ilyen közösségi munkaterület. A megnyitóra ezeknek a képviselői is ellátogattak. Branislava Vrandić fotósként és grafikai tervezőművészként dolgozik a Mokrin House égisze alatt. Az észak-bánáti faluban lévő kreatív hely abban különbözik a „hagyományos” közösségi munkaterektől, hogy az itteni fiatalok falusi környezetben élnek a coworking hely adta korszerű technológiai lehetőségekkel. A két évvel ezelőtt megnyílt munkatér rendkívül népszerű, és jelenleg a világ minden tájáról dolgoznak itt fiatalok – ecsetelte Branislava, aki elmondta, hogy a rendelkezésükre álló korszerű berendezések és hely mellett szállás- és étkezési lehetőséget is adnak.

A megnyitó díszvendégeként Otto Rath az egyik első grazi, magánkézben lévő coworking space alapító tagjaként a közösségi munkaterek jelentőségéről és kialakítási módjáról beszélt az egybegyűlteknek, a megnyitó zenei részében pedig Szerda Árpád vajdasági magyar zenész lépett fel.

Forrás:Magyarkanizsa község

Marketing és informatika a turizmusért

A FERHA civilszervezet idegenforgalmi programja

Grünfeld Hermann a múlt század elején nagy lépést tett a magyarkanizsai idegenforgalom fellendítésének irányába. 1913-ban megnyitotta a Magyarkanizsai Csodakút Artézi Fürdőt. Magyarkanizsa viszont ennél sokkal többel rendelkezik. Településünk mellett folyik a Tisza, van tanyavilágunk, egyre több horgásztavunk, Járásunk. A felsoroltakkal viszont még közel sem aknáztuk ki a turizmusban rejlő lehetőségeket.

Rasim Ljajić, a Szerbiai Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Távközlési Minisztérium minisztere a turizmus fejlesztése kapcsán azt nyilatkozta: „A turizmus fejlesztése nem képzelhető el a négy K nélkül. Ez pedig a kreativitás, a kontinuitás, a kommunikáció és a kvalitás”.

Munkálkodjunk hát együtt, hogy a lehetőségeinkkel legjobban tudjunk gazdálkodni!

A FERHA előadásokkal, képzésekkel és közös ötleteléssel kíván hozzájárulni a kívánt eredmény eléréséhez.

Június 4-én, hétfőn 17 órai kezdettel olyan fórumot tartunk, amelyen szakemberek segítségével megalapozzuk a közös további munkát. A marketing és turisztikai termékfejlesztés alapjait ismételhetjük át, majd június 9-én, szombaton 10 órai kezdettel ötleteket mutatunk be, hogy hogyan tegyük ajánlatunkat elérhetőbbé az interneten.

Mindkét találkozót a Cnesa OMI pinceklubjában tartjuk, ahová szeretettel hívunk mindenkit, aki szeretne tenni a helyi idegenforgalom fellendítéséért!
„Marketing és informatika Magyarkanizsa község turizmusának szolgálatában” című programunkat Magyarkanizsa önkormányzata támogatja.

Certop CO Kft. Magyarkanizsa és a Mediation Team Kft. Magyarkanizsa újabb tréninget szervez

Certop CO Kft. Magyarkanizsa és a Mediation Team Kft. Magyarkanizsa újabb tréninget szervez

„HOL VÉSZ EL A VÁLLALKOZÁSOK EREDMÉNYE?”
témakörrel

A Szemináriumot – tréninget 2018. január 30-án (kedd) 09.30 órai kezdettel Magyarkanizsán a gyógyfürdő (Narodni park bb) Aquamarin épületében tartják.

Az előadáson többek között a következő témakörök kerülnek feldolgozásra:

1. Miért teljesítenek a vállalkozások jóval a termelési képességük alatt?

2. Miért vannak nagymértékben kitéve a piaci, környezeti hatásoknak?

3. Hogyan lehet komoly beruházások nélkül is jelentős mértékben megnövelni egy vállalkozás bevételét és eredménytermelő képességét?

4. Egy briliáns menedzsment eszköz a bevétel, a hatékonyság és az eredmény tudatos megnövelésére.

Előadó: Laczkó Péter, a Budapest-i Lawrence & Bennet Company Management Group Zrt igazgatója.

A szemináriumon való részvétel díjmentes de bejelentkezés szükséges (csatolmányban a jelentkezési lap).

Jelentkezési lap

Meghívó – Regionális Civil Tájékoztató Fórum

Regionális Civil Tájékoztató Fórum megrendezésére kerül sor
2017. november 29-én (szerdán) 17.00 órai kezdettel
Magyarkanizsán, az Ifjúsági Otthon kistermében (Magyarkanizsa, Fő utca 32.)

Program:

17.00 Tájékoztató előadások

  • Kiss-Patik Péter (Bordány alpolgármestere, Magyarország): A bordányi civil közösségfejlesztő folyamatok bemutatása
  • Béres Zoltán (Vajdasági Magyar Civil Szövetség): A jó megbeszélés
  • Ricz Dencs Tünde (Mentálhigiénés szakember): Egyesületeken belül kialakuló konfliktusok és azok kezelése
  • Harmath Éva (könyvelő, Zenta): Általános tudnivalók a civil szervezetek pénzügyi működésében

Kérem, tisztelje meg jelenlétével a rendezvényt!

Tisztelettel:
Béres Zoltán
a Vajdasági Magyar Civil Szövetség elnöke

cisz.org.rs

A tudás a vállalkozások biztos pillére – Pénzügyi-jogi és turisztikai képzés

A tudás a vállalkozások biztos pillére – Pénzügyi-jogi és turisztikai képzés

A Felnőttképzők Regionális Hálózata „FERHA” kétmodulos műhelymunkát szervez november-december folyamán Magyarkanizsa községbeli vállalkozók, magánszemélyek, civilszervezeti képviselők számára. Mind a pénzügyi-jogi, mind a turisztikai képzés 10-10 iskolai órát foglal magában. Egy személy mindkét modulra jelentkezhet.

  • A pénzügyi-jogi képzés főbb témakörei: mérlegkészítés, pénzügy, elemzés, adókötelezettségek, munkaviszony.

Az előadó: Kaszás Judit.

  • A turisztikai képzés az idegenforgalmi kínálat és termék fejlesztését, a turisztikai marketinget célozza meg.

Az előadó: Lányi Hnisz Izabell és Jaksa Harmath Csilla.

A teljes program célja a már működő jogi személyek továbbképzése, a meglevő vállalkozások, szervezetek pénzügyi-jogi támogatása, valamint az idegenforgalmi kínálat fejlesztése.

A képzés nyelve, magyar, de igény szerint megoldható a szerb nyelvű tájékoztató is.

A részvétel teljes mértékben ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Részvételi szándékát, kérjük, jelezze az info@ferha.net e-mail címen vagy a 024/873-043-as telefonszámon 2017. november 17-ig.

A képzés Magyarkanizsa önkormányzata támogatásával valósul meg.