Pályázatok
Photo by Scott Graham on Unsplash
Felsőoktatási ösztöndíjpályázat – második kör
MAGYAR NEMZETI TANÁCS
Felsőoktatási ösztöndíjpályázat – második kör
I. A PÁLYÁZAT FELTÉTELEI
A Tanács felsőoktatási ösztöndíjprogramjáról szóló határozata alapján azok a személyek pályázhatnak a Tanács 2016–2017. évi felsőoktatási pályázati felhívására, akik az alábbi feltételek mindegyikének eleget tesznek:
• első ízben iratkoztak be valamelyik felsőoktatási intézmény bármely évfolyamára;
• a Szerb Köztársaságban akkreditált szakfőiskolai, illetve akadémiai alapképzésre nyertek felvételt;
• magyar nyelven végezték általános és/vagy középiskolai tanulmányaikat illetve a Tanács elnökének külön erre a célra kinevezett bizottsága mentesített ezen alapfeltétel alól;[1]
• nyilatkoznak, hogy diplomázásuk után legalább 3 (három) évig Szerbiában fognak dolgozni lehetőség szerint a tanulmányaik során szerzett képesítésnek megfelelő munkakörben.
Az ösztöndíjpályázatok elbírálásakor hiányszaknak számít minden szakfőiskolai és akadémiai alapképzés kivéve a következő szakirányokat: színészképzés szerb nyelven, román nyelv és irodalom, ruszin nyelv és irodalom, szlovák nyelv és irodalom, okleveles tanító, okleveles óvodapedagógus, média és tanügyi szerkesztő, könyvtárosképzés szerb nyelven.
II. A KIOSZTÁSRA KERÜLŐ ÖSZTÖNDÍJAK SZÁMA ÉS NAGYSÁGA
E pályázati kiírás alapján kiosztásra kerülő ösztöndíjak száma: 44.
Az ösztöndíjak havi összege nettó 90-150 EUR dinárellenértéke (a Szerb Nemzeti Bank által az odaítélés napján meghatározott hivatalos középárfolyam szerint), amelyeknek pontosítására a Tanáccsal megkötendő szerződésben kerül sor a Tanács által elfogadott határozat rendelkezései szerint.
A pályázatokat magyar nyelven kell benyújtani.
A pályázatok átadásának végső határideje: 2016. október 20.
Várady kiválósági ösztöndíj doktoranduszok részére
MAGYAR NEMZETI TANÁCS
Várady kiválósági ösztöndíj doktoranduszok részére
I. A PÁLYÁZAT FELTÉTELEI
A Tanácsnak a Várady kiválósági ösztöndíjprogramjáról szóló határozata alapján az a személy pályázhat a Tanács doktoranduszok részére kiírt, 2016–2017. évi ösztöndíjára, aki az alábbi feltételek mindegyikének eleget tesz:
– első ízben nyert felvételt a Szerb Köztársaság területén megvalósuló akkreditált posztgraduális akadémiai doktori képzés első, illetve második évfolyamára,
– magyar nyelven végezte általános és/vagy középiskolai tanulmányait.
A pályázat beadási határideje: 2016. szeptember 30–november 15.
II. A KIOSZTÁSRA KERÜLŐ ÖSZTÖNDÍJAK SZÁMA ÉS NAGYSÁGA
A pályázati kiírás alapján kiosztásra kerülő ösztöndíjak száma: 20.
Az ösztöndíjak havi összege nettó 160 euró dinárellenértéke (a Szerb Nemzeti Bank által az odaítélés napján meghatározott hivatalos középárfolyam szerint).
Az ösztöndíjra jogosult hallgató és a Tanács az ösztöndíjszerződésben szabályozzák az ösztöndíj dinárösszegének módosítását jelentősebb devizaárfolyam-módosulás esetén.
III. A PÁLYÁZÁS MÓDJA
A pályázatot kizárólag a Magyar Nemzeti Tanács által közzétett formanyomtatványokon lehet beadni. A pályázati kérelmet két eredeti példányban, a nyilatkozatot és az adatkezelési hozzájárulást pedig egy-egy eredeti példányban kell benyújtani zárt borítékban.
A pályázati kérelmet elektronikus formában kell kitölteni és rögzíteni.
A teljes pályázati dokumentáció (a formanyomtatványokkal együtt) 2016. szeptember 30-ától vehető át a CMH információs irodáiban, illetve letölthető a Magyar Nemzeti Tanács (www.mnt.org.rs) honlapjáról.
A pályázati formanyomtatványokhoz (kérelem és két nyilatkozat) a pályázónak a következő iratokat (és iratmásolatokat) kell csatolnia:
• a születési anyakönyvi kivonat fénymásolatát;
• az általános és/vagy a középiskola magyar nyelven történő befejezéséről szóló igazolást, bizonyítványt, illetve diploma fénymásolatát;
• az eddigi felsőfokú tanulmányok során elért tanulmányi átlagról szóló igazolást vagy annak hitelesített másolatát egy eredeti példányban;
• a posztgraduális akadémia doktori képzésre való felvételről szóló igazolást vagy annak hitelesített másolatát.
Az iratok hitelesítése az eredeti bemutatása mellett a CMH információs irodáiban díjmentesen elvégezhető.
A pályázatokat magyar nyelven kell benyújtani.
A pályázatok átadásának határideje: 2016. november 15.
Várady kiválósági ösztöndíj mesterhallgatók részére

MAGYAR NEMZETI TANÁCS
Várady kiválósági ösztöndíj mesterhallgatók részére
I. A PÁLYÁZAT FELTÉTELEI
A Tanácsnak a Várady kiválósági ösztöndíjprogramjáról szóló határozata alapján az a személy pályázhat a Tanács mesterhallgatók részére kiírt, 2016–2017. évi ösztöndíjára, aki az alábbi feltételek mindegyikének eleget tesz:
– első ízben nyert felvételt a Szerb Köztársaság területén megvalósuló akkreditált posztgraduális akadémiai mesterképzés első, illetve második évfolyamára,
– magyar nyelven végezte általános és/vagy középiskolai tanulmányait.
A pályázat beadási határideje: 2016. szeptember 30–november 15.
II. A KIOSZTÁSRA KERÜLŐ ÖSZTÖNDÍJAK SZÁMA ÉS NAGYSÁGA
A pályázati kiírás alapján kiosztásra kerülő ösztöndíjak száma: 40.
Az ösztöndíjak havi összege a Szerb Köztársaságban az odaítélés napján meghatározott legnagyobb adómentes ösztöndíj havi összege.
III. A PÁLYÁZÁS MÓDJA
A pályázatot kizárólag a Magyar Nemzeti Tanács által közzétett formanyomtatványokon lehet beadni. A pályázati kérelmet két eredeti példányban, a nyilatkozatot és az adatkezelési hozzájárulást pedig egy-egy eredeti példányban kell benyújtani zárt borítékban.
A pályázati kérelmet elektronikus formában kell kitölteni és rögzíteni.
A teljes pályázati dokumentáció (a formanyomtatványokkal együtt) 2016. szeptember 30-ától vehető át a CMH információs irodáiban, illetve letölthető a Magyar Nemzeti Tanács (www.mnt.org.rs) honlapjáról.
A pályázati formanyomtatványokhoz (kérelem és két nyilatkozat) a pályázónak a következő iratokat (és iratmásolatokat) kell csatolnia:
• a születési anyakönyvi kivonat fénymásolatát;
• az általános és/vagy a középiskola magyar nyelven történő befejezéséről szóló igazolást, bizonyítványt, illetve diploma fénymásolatát;
• az eddigi felsőfokú tanulmányok során elért tanulmányi átlagról szóló igazolást vagy annak hitelesített másolatát egy eredeti példányban;
• a posztgraduális akadémiai mesterképzésre való felvételről szóló igazolást vagy annak hitelesített másolatát.
Az iratok hitelesítése az eredeti bemutatása mellett a CMH információs irodáiban díjmentesen elvégezhető.
A pályázatokat magyar nyelven kell benyújtani.
A pályázatok átadásának határideje: 2016. november 15.
Ingyenes képzés Magyarkanizsán

TÁJÉKOZTATÓ
Magyarkanizsa Község Önkormányzata sikeresen pályázott a Románia-Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében kiírt pályázati felhívásra a romániai Igazfalva Önkormányzatával és a temesvári Szórvány Alapítvánnyal. Ennek köszönhetően januárban elkezdődött a „BANATUR – Vidéki turizmusfejlesztés Bánságban” című projekt megvalósítása.
A projekt célja a bánsági turizmus népszerűsítése és egy közös, turisztikai módszertani csomag kialakítása. A projekt keretében 10 személy részesül képzésben a turisztikai népszerűsítő módszerekről, a program végén pedig egy tanulmányútra is sor kerül, amely bejárja a program által kidolgozott turisztikai útvonalat.
A képzések megtartására Magyarkanizsán, az OMI “Cnesa” épületében, Fő tér 9., kerül sor a következő dinamika szerint:
- 2016. szeptember 22 – 23. – tréning
- 2016. szeptember 29 – 30. – tréning
- 2016. október 06 – 07. – tréning
- 2016. október 13 – 16. – tanulmányi út (Szerbia, Románia)
- 2016. október 20 – 21. – tréning
A 4 x 2 napos, díjmentes képzésekre turizmussal foglalkozó, illetve turizmusban jártas személyek jelentkezését várjuk, akik részére biztosított lesz a szálláshely és étkezés a program teljes ideje alatt.
Az előadások tematikája a turizmus – vendéglátás témakörökre épül, a képzések magyar és szerb nyelven folynak, ezért a jelentkezőknek ajánlott mindkét nyelv ismerete.
A programmal kapcsolatban bővebb felvilágosítás a 024/873-151 telefonszámon, vagy az info@icr.rs e-mail címen kapható.
A kitöltött jelentkezési lapokat 2016. szeptember 21-éig az info@icr.rs címre kérjük visszaküldeni.

Nyílt pályázat civilszervezeti projektumok támogatására Magyarkanizsán
MAGYARKANIZSA KÖZSÉG
Nyílt pályázat civilszervezeti projektumok támogatására
A civilszervezeti projektumoknak a 2016. évi magyarkanizsai községi költségvetésből való támogatására szánt eszközök összege 1.000.000,00 dinár a III. nyílt pályázat szerint.
A jelen pályázat szerinti eszközöket – a civilszervezeti projektumok költségvetési támogatásának módjáról szóló rendelettel (Magyarkanizsa Község Hiv. Lapja, 12/2008. sz.) összhangban – civilszervezetek (állampolgári egyesületek) kapják az alábbi szakterületekhez tartozó projektumaik megvalósítására:
1. a kormányzati, a civil és az üzleti szektor közötti együttműködés erősítését célzó tevékenységek
2. gazdasági tevékenységek (idegenforgalom, kisipar, régi és ritka mesterségek, szövetkezetek stb.) ösztönzése és fejlesztése
3. a helyben élő közösség fejlesztése
4. környezeti nevelés, környezet- és egészségvédelem
5. az emberi és kisebbségi jogok érvényesítése
6. a közoktatás programjai
7. ifjúsági programok
8. időskorúak programjai
9. a helyi környezet demokratizálásának érvényesítése
10. a civil társadalom fejlesztése
11. népjóléti és emberbaráti tevékenység (szociálisan rászorulók, időskorúak, fogyatékkal élők, sérültek stb. támogatása)
12. művelődési örökség, történelmi emlékek ápolása
13. jószolgálati munka
14. veteránok, katonai és polgári hadirokkantak védelme
15. függőségi betegség ellen kezeltek védelme és segítése
16. nyugdíjasszervezetek tevékenysége
17. nem iskolarendszerű képzés
18. a női jogok érvényesítése
19. a tömegtájékoztatás fejlesztése
20. a magyarkanizsai önkormányzat fejlődésének felgyorsítását és a polgári szerepvállalás érvényesülését elősegítő egyéb tartalmak.
A 2016. szeptember 7-én kelt 02-388/2016-I/A számú polgármesteri rendelet a magyarkanizsai községi költségvetésből 2016-ban III. nyílt pályázat útján támogatandó civilszervezeti projektumok elsőbbséget élvező szakterületeivé a 10. és 12. sorszám alatti szakterületeket nyilvánította.
A pályázaton olyan civilszervezetek (állampolgári egyesületek) jogosultak részt venni, amelyeknek bejegyzése a magyarkanizsai önkormányzat területére szól, itt székhelyük vagy fiókszervezetük van, illetve – mint községközi, köztársasági szervezetek – a magyarkanizsai önkormányzat területén fejtik ki működésüket (a továbbiakban: civilszervezetek). Csak olyan civilszervezetek pályázhatnak, amelyek céljaikat elsősorban a civil társadalom fejlesztése, illetve a művelődési örökség, történelmi emlékek ápolása téren valósítják meg, amit bejegyzési okiratuk bemutatásával igazolnak.
Egy-egy civil szervezet legföljebb két projektummal pályázhat, a magyarkanizsai községi költségvetésből pedig csak egy projektumának támogatására ítélhető oda eszköz.
A projektumot a magyarkanizsai önkormányzat területén kell megvalósítani. A projektumot a költségvetési év végéig, azaz 2016. 12. 31-éig be kell fejezni.
A civilszervezet a projektérték 10%-át más forrásból köteles biztosítani
A pályázatokat legkésőbb 2016. szeptember 21-én 12.00 óráig kell benyújtani.
A nyílt pályázatról további felvilágosítás a 875-166-os (240-es mellék) telefonszámon Darabán Piroskától kapható.
| h | K | s | c | p | s | v |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | |||
| 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
| 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
| 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
| 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | |
A legújabb
Legujabb
Linkek
Linkek
Tisza Menti Információs Fejlesztési Központ
Glavni trg 1, 24420 Kanjiža
Tel/Fax:+381-24-4873-151

