Skip to main content

Hónap: 2021. november

2022. évi Nemzeti Újrakezdés Program II

BETHLEN GÁBOR ALAPKEZELŐ Zrt

Külhoni szervezetek programjainak és rendezvényeinek támogatása című pályázati kiírás

Jelen pályázati kiírás célja Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának,

Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás, a kultúra, az egyház, a sport, a közösségek és a diaszpóra támogatása által.

Jelen pályázati kiírás a magyarság összetartozása és szülőföldön való boldogulása szempontjából meghatározó tevékenységet folytató szervezetek programjainak és rendezvényeinek megvalósítását szeretné ösztönözni, e célokat tükröző igényes, minőségi pályázatok támogatásával az alábbi hat alprogram keretében:
I. Oktatási alprogram
II. Kulturális alprogram
III. Egyházi alprogram
IV. Sport alprogram
V. Ifjúsági, cserkész- és közösségi alprogram
VI. Diaszpóra alprogram

Az alprogramba történő besorolás alapja a pályázó szervezet által megvalósítandó program, illetve rendezvény típusa, kivéve a VI. Diaszpóra alprogram esetében.

A pályázatra vonatkozó határidők:

Megvalósítási időszak: 2022. január 1. és december 31. között

A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2021. november 25.

Benyújtási határidő: 2022. január 14. 14:00 óra (közép-európai idő szerint).

A pályázat benyújtása elektronikus formában történik a NIR online felületén, mely elérhető a https://nir.bgazrt.hu oldalon.

https://bgazrt.hu/2022-evi-nemzeti-ujrakezdes-program-ii/

2022. évi Nemzeti Újrakezdés Program I

BETHLEN GÁBOR ALAPKEZELŐ Zrt

Jelen pályázati kiírás célja Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás, a kultúra, az egyház, a sport, a közösségek és a diaszpóra támogatása által.

Jelenpályázati kiírás a magyarság összetartozása és szülőföldön való boldogulása szempontjából meghatározó tevékenységet folytató szervezetek működésének, fejlesztéseinek és eszközbeszerzéseinek megvalósítását szeretné ösztönözni, e célokat tükröző igényes, minőségi pályázatok támogatásával az alábbi hat alprogram keretében:
I. Oktatási alprogram
II. Kulturális alprogram
III. Egyházi alprogram
IV. Sport alprogram
V. Ifjúsági, cserkész- és közösségi alprogram
VI. Diaszpóra alprogram

Az alprogramba történő besorolás alapja a pályázó szervezet alaptevékenysége, amely a létesítő okiratában, alapító okiratában, alapszabályában meghatározott, kivéve a VI. Diaszpóra alprogram esetében.

A pályázatra vonatkozó határidők:
Megvalósítási időszak: 2022. január 1. és december 31. között
A pályázat benyújtásának kezdő napja: 2021. november 25.
A pályázat benyújtásának határideje: 2021. december 30. 14:00 óra (közép-európai idő szerint).
A pályázat benyújtása elektronikus formában történik a NIR online felületén, mely elérhető a https://nir.bgazrt.hu oldalon.

https://bgazrt.hu/2022-evi-nemzeti-ujrakezdes-program-i/

Pályázat a 2021/2022. évi hallgatói ösztöndíjak odaítélésére

MAGYARKANIZSA KÖZSÉG

Pályázat a 2021/2022. évi hallgatói ösztöndíjak odaítélésére

I. A HALLGATÓI ÖSZTÖNDÍJAK ODAÍTÉLÉSÉNEK FELTÉTELEI
2021/2022-ben az önkormányzat a magyarkanizsai községi költségvetés eszközeiből az alábbi hiányszakmák megszerzésére ítél oda hallgatói ösztöndíjakat:
fuvolatanár, zongoratanár, informatikus, építészmérnök, földrajztanár, matematika tanár, pedagógus, gyógypedagógus, pszichológus, jogász ,általános orvos, andragógus, újságíró, szociális munkás

Hallgatói ösztöndíjra az pályázhat, aki:
– a Szerb Köztársaság állampolgára,
– lakóhelye a pályázat kiírását megelőzően legalább egy éve Magyarkanizsa község területén van,
– első ízben iratkozott alapképzés, illetve első fokú akadémiai végzettséget (Bachelor) adó akadémiai alapképzés vagy másodfokú okleveles akadémiai végzettséget (mesterfokozat) adó okleveles akadémiai képzés bármely évfolyamára,
– a Szerb Köztársaság területén levő szákhelyű akkreditált egyetemi kar nappali tagozatos hallgatója.

II. A SZÜKSÉGES OKMÁNYOK
Pályázni a jelentkezési formanyomtatvány kitöltésével lehet.
A jelöltnek a kitöltött jelentkezési formanyomtatványhoz az alábbi dokumentációt kell csatolnia:
– a személyi igazolvány másolatát,
– a Magyarkanizsa község területén levő lakóhelyről a pályázat közzétételének napja után kiállított igazolást, amely bizonyítja, hogy a lakóhely legalább egy éve folyamatosan Magyarkanizsa község területén van,
– állampolgársági bizonyítványt,
– egyetemi beiratkozásról vagy következő évfolyamra való beiratkozásról kiállított hatósági bizonyítványt,
– az összes megelőző évfolyam során elért átlagosztályzatról kiállított hatósági bizonyítványt,
– alapképzés első évfolyamára iratkozó hallgatók esetén az összes középiskolai évfolyamon elért előmenetelről kiállított bizonyítványokat,
– szülői gondoskodást nélkülöző, illetve pénzbeli szociális segélyben részesülő hallgató esetén e körülményről az illetékes gyámhatósági szerv részéről kiállított hatósági bizonyítványt,
– munkanélküliségi igazolást,
– a háztartás tagjainak számáról két tanú által tett hitelesített nyilatkozatot és
– a nyílt pályázat kiírásának hónapját megelőző 3 hónap során a család által szerzett havi átlagbevétel összegéről kiállított hatósági bizonyítványt (munkaviszonyban levő családtagoktól munkáltató által kiadott bizonyítványt, nyugdíjasoktól mindkét nyugdíjszelvényt vagy a nyugdíjkifizetésről szóló banki jelentést, egyéb bevételek esetén pedig az illetékes köztársasági adóhatóság részéről kiállított hatósági bizonyítványt),
– dinár-bankkártya mindkét oldalának, illetve betétkönyv adatlapjának fénymásolatát.

III. AZ ELJÁRÁS
A jelentkezési határídő letelte után a bizottság megállapítja a jelöltek rangsorjavaslatát, és azt közzéteszi a közigazgatási hivatal hirdetőtábláján és a magyarkanizsai önkormányzat hivatalos világhálós honlapján.
A jelentkezők a rangsorjavaslatnak a közigazgatási hivatal hirdetőtábláján és a magyarkanizsai önkormányzat hivatalos világhálós honlapján való közzétételét követő 8 napon belül a rangsorjavaslat ellen kifogást emelni jogosultak.
A kifogást a bizottsághoz kell benyújtani, és indokolással kell ellátni, illetve megfelelő dokumentációt kell csatolni hozzá.
Meg nem indokolt, illetve megfelelő dokumentációval el nem látott kifogást a bizottság nem bírál el.
A bizottság a kifogások benyújtására rendelkezésre álló határidő leteltét követő 7 napon belül elbírálja a kifogásokat, majd megállapítja a végleges jelöltrangsort, és azt közzéteszi a közigazgatási hivatal hirdetőtábláján és a magyarkanizsai önkormányzat hivatalos világhálós honlapján.
Az adott tanévre szóló hallgatói ösztöndíjak odaítéléséről a polgármester a végleges jelöltrangsor alapján legkésőbb e pályázat közzétételét követő 60 napon belül hoz döntést.

IV. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ
A pályázatra 202. november -étől 202. november -éig lehet jelentkezni.
A pályázatot közzé kell tenni az önkormányzat hivatalos világhálós honlapján, a közigazgatási hivatal hirdetőtábláján és a helyi tájékoztatási eszközökben.
Pályázati jelentkezés postai úton a Magyarkanizsa község, hallgatóiösztöndíj-bizottság, Fő tér , 24420 Magyarkanizsa címre „HALLGATÓI ÖSZTÖNDÍJRA” megjelöléssel vagy a Magyarkanizsai Községi Közigazgatási Hivatal ügyfélszolgálatán (Fő tér , Magyarkanizsa, 2. sz. iroda, 8. sz. ügyfélasztal) nyújtható be.
Hiányos és elkésett jelentkezés nem bírálható el.
Részletes fölvilágosítást a jelöltek a 024/ 875–66-os telefon 208-es mellékén kaphatnak és 247.

Részletek: http://www.kanjiza.rs/ujlap/site/index.html?id=2585