Pályázat civilszervezeti projektumok támogatására

Pályázatok

MAGYARKANIZSA KÖZSÉG

Pályázat civilszervezeti projektumok támogatására

A civilszervezeti projekteknek a 2017. évi magyarkanizsai községi költségvetésből való támogatására az alábbiak szerint odaítélendő eszközök teljes összege 10.440.000,00 dinár:
1) 8.900.000 dinár AZ ALÁBBI SZAKTERÜLETEK civilszervezeti projektjeinek támogatására:

  1. a kormányzati, a civil és az üzleti szektor közötti együttműködés erősítését célzó tevékenységek
  2. gazdasági tevékenységek (idegenforgalom, mezőgazdaság, kisipar, régi és ritka mesterségek, szövetkezetek stb.) ösztönzése és fejlesztése
  3. a helyben élő közösség fejlesztése
  4. környezetei nevelés, környezet- és egészségvédelem
  5. az emberi és kisebbségi jogok érvényesítése
  6. oktatási programok
  7. ifjúsági programok
  8. időskorúak programjai
  9. a helyi környezet demokratizálásának érvényesítése
  10. a civil társadalom fejlesztése
  11. népjóléti és emberbaráti tevékenység (szociálisan rászorulók, időskorúak, fogyatékkal élők, sérültek stb. támogatása)
  12. kulturális örökség, történelmi emlékek ápolása
  13. jószolgálati munka
  14. veteránok, katonai és polgári hadirokkantak védelme
  15. függőségi betegség ellen kezeltek védelme és támogatása
  16. nyugdíjasszervezetek tevékenysége
  17. nem iskolarendszerű képzés
  18. a női jogok érvényesítése
  19. a tömegtájékoztatás fejlesztése
  20. a magyarkanizsai önkormányzat fejlődésének felgyorsítását és a polgári szerepvállalás érvényesülését elősegítő egyéb tartalmak.

2) 1.540.000 dinár MEZŐGAZDASÁGI civilszervezeti projektek támogatására (rendezvények szervezése, ismeretterjesztő közlönyök kiadása, falusi turizmus, képzés és szaktanácsadás, marketing, határon átívelő együttműködés, kiállításokon való részvétel, önszerveződés serkentése: szövetkezések, vállalkozások, ritka mesterségek, családi tenyésztelepek).

A pályázaton olyan civilszervezetek (állampolgári egyesületek) jogosultak részt venni, amelyeknek székhelye Magyarkanizsa községben van, illetve amelyek – mint községi, községközi vagy köztársasági szervezetek – Magyarkanizsa község területén rendelkeznek székhellyel vagy fiókszervezettel, és itt fejtik ki működésüket.

A projektet a magyarkanizsai önkormányzat területén kell megvalósítani, és azt a költségvetési év végéig, azaz 2017. 12. 31-éig be kell fejezni.

A civilszervezet (állampolgári egyesület) a projektérték 10%-át más forrásból köteles biztosítani.

A pályázatokat az erre rendszeresített formanyomtatványon kell benyújtani, amely elválaszthatatlan része a pályázati dokumentációnak. A pályázati dokumentáció a Magyarkanizsai Községi Közigazgatási Hivatal (Fő tér 1) ügyfélszolgálatán és a 10. sz. irodában vehető át hétköznap 8.00 és 12.00 óra között, illetve letölthető a magyarkanizsai önkormányzat hivatalos honlapjáról (www.kanjiza.rs -> pályázatok).

Pályázási határidő: 2017. április 7.

Részletek