Pályázat kiemelt kulturális intézmények kiemelt jelentőségű programjai részére

Pályázatok

Kiemelt kulturalis intezmenyekMAGYAR NEMZETI TANÁCS

Pályázat kiemelt kulturális intézmények kiemelt jelentőségű programjai részére

1./A pályázat formája: nyílt.

2./A pályázati kiírás alapján kiosztásra kerülő támogatás: 765.000,00 (azaz: hétszázhatvanötezer) dinár.

3./A támogatás vissza nem térítendő.

A támogatás igényelhető: programra (A megítélt és folyósított támogatások kizárólag a Támogató által meghatározott célokra fordíthatók. Egyéb célú, a pályázatban megfogalmazottaktól eltérő felhasználáshoz a Támogató írásos jóváhagyását kell kérni. Ilyen jóváhagyást a Tanács elnöke adhat írásos formában).

A támogatás igényelhető elő- és utófinanszírozásra egyaránt.

A támogatás alsó és felső határa: 30.000,00-150.000,00 dinár.

A pályázat tárgyának ebben az évben kell megvalósulnia. A jelentést az odaítélt eszközök felhasználásáról a naptári év november 30-ig szükséges leadni.

4./A támogatási pályázaton pályázhatnak:
–          a Támogató által alapított, társalapított, illetve társalapítás alatt álló kulturális intézmények, melyek szervezői a Magyar Nemzeti Tanács 2010. november 29-én 35/2010 és 36/2010 számú Záradék alatt kiemelt jelentőségűvé nyilvánított rendezvényeinek
–          a Támogató által kiemelt jelentőségű kulturális intézmények, melyek szervezői a Magyar Nemzeti Tanács 2010. november 29-én 35/2010 és 36/2010 számú Záradék alatt kiemelt jelentőségűvé nyilvánított rendezvényeinek

A jelen határozat alapján meghirdetett támogatási pályázaton a pályázók egy kérelmet adhatnak át.

5./A pályázatokon való részvétel feltételei, hogy:
–          a pályázó jelen pályázat 4. pontjának megfelelően a kiírt pályázat részvevői körébe tartozik, és
–          a pályázó a pályázati határidőn belül beadta a pályázati jelentkezését a pályázati kiírásnak megfelelően, és
–          a pályázónak nincs elmaradt és határidőre el nem számolt tartozása a Támogató felé, és
–          a pályázó hiánytalan dokumentációt nyújtott be a pályázati kiírásnak megfelelően.

6./A pályázat határideje:
–          a pályázati felhívás 2014. június 23-tól 2014. július 7-igáll nyitva a pályázók számára.
–          a pályázatok átadásának határideje: 2014. július 7., 15 óra
–          a pályázat a pályázati jelentkezések határidejét követő legkésőbb 30 napon belül kerül elbírálásra,
–          a pályázati eredmények az elbírálást követő legkésőbb 5 munkanapon belül közzétételre kerülnek a Tanács honlapján, és a pályázók elektronikus formában tájékoztatva lesznek.

Részletek