Pályázati felhívás civil szervezetek és egyesületek részére játszósarkok berendezéséhez

Pályázatok

MAGYAR NEMZETI TANÁCS

Pályázati felhívás civil szervezetek és egyesületek részére játszósarkok berendezéséhez

1./A pályázat formája: nyílt pályázat.

2./A pályázati kiírás alapján kiosztásra kerülő támogatás: 100.000,000 (azaz: százezer) dinár.

3./A támogatás vissza nem térítendő.

A támogatás igényelhető: A játék- és eszközcsomag játszósarkok kialakításához és fejlesztéséhez (már meglévők bővítéséhez) szolgál. A csomagok tartalmaznak olyan eszközöket (pl. babzsák) és képesség-, készség fejlesztő, társas-, kisebb kül- és beltéri mozgásos játékokat, amelyek játszósarkok berendezéséhez alkalmasak. A játszósarkok kialakításának célja a gyermekek kreatívabb, kalandokban gazdagabb szórakoztatása, készségeik és képességeik fejlesztése, egyúttal a könnyebb szocializáció biztosítása a közösségi programokkal. A játék és eszköz csomag tartalmát a pályázatot nyert szervezet köteles a székhelyén tárolni. Az ajándékcsomag nem használható fel egyéni célokra. (A megítélt és folyósított támogatások kizárólag a Támogató által meghatározott célokra fordíthatók. Egyéb célú, a pályázatban megfogalmazottaktól eltérő felhasználáshoz a Támogató írásos jóváhagyását kell kérni. Ilyen jóváhagyást a Tanács elnöke adhat írásos formában).
A támogatás tárgy jellegű, játékcsomag formájában (játék és eszközök játszósarkok számára) valósul meg.
A támogatás  8 játékcsomagot tartalmaz 12.500 dinár/csomag értékben

4./A jelen határozat alapján meghirdetett támogatási pályázaton pályázhatnak azon civil szervezetek és egyesületek, amelyek rendelkeznek megfelelő infrastruktúrával a játszósarok kialakításához és a pályázok profilja a gyermekekkel való foglalkozás.
A meghirdetett támogatási pályázaton a pályázók egy kérelmet adhatnak át.

5./A pályázatokon való részvétel feltételei, hogy:
–       a pályázó jelen pályázat 4. pontjának megfelelően a kiírt pályázat részvevői körébe   tartozik, és
–       a pályázó a pályázati határidőn belül beadta a pályázati jelentkezését a pályázati kiírásnak    megfelelően a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatalának, és
–       a pályázónak nincs elmaradott és határidőre el nem számolt tartozása a Támogató felé, és
–       a pályázó hiánytalan dokumentációt nyújtott be a pályázati kiírásnak megfelelően a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatalának.

6./A pályázat határideje:
–       a pályázati felhívás 2014. április 10-től 2014. április 24-ig állnyitva a pályázók         számára,
–       a pályázatok beérkezési határideje: 2014. április 24., 14 óra,
–       a pályázat a pályázati jelentkezések határidejét követő legkésőbb 30 napon belül       elbírálásra kerül,
–       a pályázati eredmények az elbírálást követő legkésőbb 5 munkanapon belül közzétételre       kerülnek a Tanács honlapján, és a pályázók elektronikus formában tájékoztatva lesznek.

7./A pályázatokat magyar nyelven kell benyújtani.
A pályázat lebonyolításáról és elszámoltatásáról a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala gondoskodik.
A kérelmeket elektronikus és nyomtatott formában is be kell küldeni!
A pályázati űrlap (T-3) a  www.mnt.org.rs  honlapról letölthető.
Elektronikus formában a kérelmeket a rendszeresített pályázati űrlapon (T- 3) kell elküldeni a következő e-mail címre: office@mnt.org.rs
A kinyomtatott és aláírt pályázati űrlapot (T-3) egy eredeti példányban, postai küldeményként a Magyar Nemzeti Tanács, 24000  Szabadka/Subotica, Age Mamužića 11/II. címre kell eljuttatni, vagy személyesen munkanapokon 8 és 16 óra között a Magyar Nemzeti Tanács az Ago Mamužić utca 13. számú épülete II. emeletén levő irodájába, illetve munkanapokon és hétvégén 8 és 18 óra között a szabadkai Magyar Ház portáján (Ago Mamužić utca 11.).
A pályázatokat a „NÉPESEDÉSI AKCIÓTERV PÁLYÁZAT” megjelöléssel, ellátva a pályázó nevével és címével kell beadni.

8./ A pályázat elbírálást végző bizottság a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala elnökének 2014. január 20-án, MNT-000136/K/2014-J/339/1 iratszámú végzésével lett kinevezve a 2014-es naptári évre.

9./A pályázat elbírálási mércéi A Magyar Nemzeti Tanács szervei által biztosított támogatások odaítélésének eljárásáról szóló határozat (elfogadva 2012. július 25-én H/13/2012 iratszám alatt) kerültek meghatározásra.

A támogatások odaítélésének javaslatáról, az illetékes bizottság minden körülményt figyelembe véve ÉRTÉKELI A PÁLYÁZATI JELENTKEZÉSEKET,  különös tekintettel a kiírt pályázati célok megvalósulására, és „MEGFELELŐ” VAGY „NEM MEGFELELŐ” ÉRTÉKELÉST ADHAT,  melyeket továbbít a Tanács elnökének, döntéshozatalra.
Forráshiányra való hivatkozással a pályázati jelentkezések elutasíthatóak.

10./A pályázat melléklete: T – 3 pályázati űrlap,

11./ A pályázati eredményként meghirdetésre kerülő jogosultsági rangsorról a Tanács elnöke külön határozattal dönt. A döntés ellen fellebbezésnek nincs helye. A döntésről a pályázók hivatalos értesítést kapnak.

12./Az elbírált pályázaton odaítélt támogatásra a Támogatott kizárólag a Tanács elnökével megkötött egyedi szerződés alapján szerez jogokat és vállal kötelezettségeket.

13./ A megítélt és folyósított támogatások a Támogató által elfogadott elszámolási szabályzat alapján kerülnek elszámolásra, amelynek rendelkezései a kiírt pályázat részét képezik.

14./Amennyiben bizonyítást nyer, hogy a kiírt pályázat alapján jogosultságot szerzett pályázó nem valós adatokat szolgáltatott annak elbírálásához, elveszíti a jogosultságát a támogatásra és a Közigazgatási Hivatalnak jogában áll az addig folyósított összeg visszafizetésére kötelezni.

15./A pályázati felhívás a Magyar Nemzeti Tanács és az MNT Népesedési Akcióterv hivatalos honlapján a www.csalad.rs -en, valamint a Magyar Szó című napilapban kerül megjelentetésre.

16./További információk a Magyar Nemzeti Tanács 024/524-534-es telefonszámán kaphatóak.

Részletek ITT