III. Délvidéki Utazás

Pályázatok

diakutayasi program Rakocyi SyovetsegRÁKÓCZI SZÖVETSÉG

III. Délvidéki Utazás

A Rákóczi Szövetség harmadik alkalommal hirdeti meg, 2014 tavaszán középiskolai ifjúsági szervezetei számára „Délvidéki Utazás” elnevezésű programját.

A program célja: a délvidéki városok, várak magyar vonatkozású kulturális és történelmi emlékhelyeinek felkeresése és megismerése. Fontosnak tartjuk mind e mellett, hogy a kárpát-medencei ifjúsági szervezeteink diákjai megismerjék egymást és egy jó hangulatú hétvégét töltsenek el közösen.

A kirándulás időpontja: 2014. április 11-13. (péntek, szombat, vasárnap)

A három napos kirándulás autóbusszal történik. A programra az alábbi városok középiskolai szervezetei jelentkezhetnek:

•    MAGYARORSZÁGRÓL:
Budapest: Szent Margit Gimnázium; Ady Endre Gimnázium; Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium; Budapesti Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium; Budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnázium; Budapesti Fasori Evangélikus Gimnázium; Budapesti Móricz Zsigmond Gimnázium; Budapesti Szent István Gimnázium; Budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikum; Budapesti Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola; Bonyhád: Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium; Dunaújváros: Széchenyi István Gimnázium; Szekszárd: Garay János Gimnázium; Bátaszék: II. Géza Gimnázium, Kiskunfélegyháza: Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Tagintézménye.

•    DÉLVIDÉKRŐL:
Magyarkanizsa: Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont; Óbecse: Óbecsei Gimnázium; Zenta: Zentai Gimnázium; Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium; Zentai Egészségügyi Középiskola; Közgazdasági és Kereskedelmi Középiskola; Szabadka: Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium; Egészségügyi Középiskola; Ivan Sarić Műszaki Iskola; Svetozar Marković Gimnázium; Tóthfalu: Nyers István Akadémia; Ada: Műszaki Iskola; Topolya: Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola; Mezőgazdasági Iskola; Eszék: Eszéki HMOMK Gimnáziuma.

Egy szervezet 6 fővel jelentkezhet (5 diák és egy tanár). A diákok minden esetben csak kísérő tanárral jelentkezhetnek és vehetnek részt a programon (a résztvevők száma 96 fő, 48 fő Magyarországról, illetve 48 fő Délvidékről).

Túljelentkezés esetén a jelentkezési sorrend dönt. Részletes információkat a jelentkezést követően küldünk.

Jelentkezési határidő: 2014. április 2. (szerda)

Jelentkezni az alábbi online űrlap kitöltésével lehet:
http://www.rakocziszovetseg.org/2014/04/11_13/delvideki_utazas_jelentkezes

A kiránduláson térítésmentesen vehetnek részt a kirándulók. Az utazás, szállás, ellátás, belépők költségét a Rákóczi Szövetség magára vállalja. További információ a Rákóczi Szövetség központi irodájától, illetve Pálinkás Barnabástól kérhető a +36204557629-es telefonszámon, vagy a palinkas.barnabas@rakocziszovetseg.hu e-mail címen.

Részletek