Tájékoztatásra vonatkozó támogatások pályázati felhívása

Pályázatok

mediaMAGYAR NEMZETI TANÁCS

Tájékoztatásra vonatkozó támogatások pályázati felhívása   

A pályázat formája: nyílt pályázat.

A pályázati kiírás alapján kiosztásra kerülő támogatás: 810.000,00 (azaz: nyolcszáztízezer) dinár.

A támogatás vissza nem térítendő.
A támogatás igényelhető: működésre, köztájékoztatási tartalmak gyártási költségeinek teljes vagy részbeni pénzelésére, eszközbeszerzésre (A megítélt és folyósított támogatások kizárólag a Támogató által meghatározott célokra fordíthatók. Egyéb célú, a pályázatban megfogalmazottaktól eltérő felhasználáshoz a Támogató írásos jóváhagyását kell kérni. Ilyen jóváhagyást a Tanács elnöke adhat írásos formában).

A támogatás előfinanszírozásra igényelhető.

A támogatás felső határa: 100.000,00 dinár.

A pályázat tárgyának ebben az évben kell megvalósulnia. A jelentést az odaítélt eszközök felhasználásáról a naptári év november 30-ig szükséges leadni a Szekeres László Alapítványnak.

A jelen határozat alapján meghirdetett támogatási pályázaton pályázhatnak azon jogi személyek, melyeknél a Magyar Nemzeti Tanács nem rendelkezik alapítói vagy társalapítói státusszal a következők szerint:
–    Vajdaság területén magyar nyelvű köztájékoztatási tartalomszolgáltató, a médianyilvántartásban bejegyzett, időszakosan (hetente, kéthetente, havonta, többhavonta) megjelenő, nyomtatott sajtót működtető jogi személyek,
–    Vajdasági székhelyű, magyar nyelvű köztájékoztatási tartalomszolgáltató, helyi vagy körzeti sugárzási engedéllyel rendelkező rádiót működtető jogi személyek,
–    Vajdasági székhelyű, magyar nyelvű köztájékoztatási tartalomszolgáltató, helyi vagy körzeti földi és/vagy kábel-sugárzási engedéllyel rendelkező televíziót működtető jogi személyek.
A meghirdetett támogatási pályázaton a pályázók egy kérelmet adhatnak át.

A pályázatokon való részvétel feltételei, hogy:
–    a pályázó jelen pályázat 4. pontjának megfelelően a kiírt pályázat részvevői körébe     tartozik, és
–    a pályázó a pályázati határidőn belül beadta a pályázati jelentkezését a pályázati kiírásnak     megfelelően a Szekeres László Alapítványnak, és
–    a pályázónak nincs elmaradott és határidőre el nem számolt tartozása a Támogató felé, és
–    a pályázó hiánytalan dokumentációt nyújtott be a pályázati kiírásnak megfelelően a     Szekeres László Alapítványnak.

A pályázat határideje:
–    a pályázati felhívás 2013. április 15-től 2013. április 30-ig áll nyitva a pályázók     számára,
–    a pályázatok beérkezési határideje: 2013. április 30., 14 óra,
–    a pályázat a pályázati jelentkezések határidejét követő legkésőbb 30 napon belül     elbírálásra kerül,
–    a pályázati eredmények az elbírálást követő legkésőbb 5 munkanapon belül közzétételre     kerülnek a Tanács honlapján, és a pályázók elektronikus formában tájékoztatva lesznek.

Link