Növelik a szubvenciókat

Hírek

Az idén magasabb, 100 és 400 ezer dinár közötti támogatási összegekre számíthatnak a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálattól munkahelyenként a munkáltatók – közölte Mlađan Dinkić gazdasági miniszter. A szubvenciók odaítélése során a legfontosabb szempont az adott község fejlettségi szintje, magyarázta a tárcavezető, a községeket négy kategóriába sorolták, s az első és második kategóriába tartozó fejlettebb községekben 100 ezer dinárt adnak munkásonként, a harmadik kategóriában 200 ezer dinárt tesz ki az állami szubvenció, a legfejletlenebb községekben pedig tíz munkahelyig 300, azon felül 400 ezer dinár az állam hozzájárulása. Dinkić  elmondta, 2006 óta összesen 12 nyilvános felhívás révén, 84,9 millió eurót költöttek el támogatásokra, melyekkel 151, 691,5 millió euró összértékű projekt megvalósítását finanszírozták. Ezeknek a felhívásoknak köszönhetően 22 719 személy állhatott munkába, a munkahelyenkénti átlagos szubvenció pedig 3 413 eurót tett ki, ismertette az adatokat a gazdasági miniszter.