Skip to main content

Nap: 2014. március 25.

Magyar Nemzeti Tanács hivatalos nyelvhasználatra vonatkozó, 2014-ben első ízben odaítélendő támogatások pályázati felhívása

MAGYAR NEMZETI TANÁCS

Magyar Nemzeti Tanács hivatalos nyelvhasználatra vonatkozó, 2014-ben első ízben odaítélendő támogatások pályázati felhívása

1./A pályázat formája: nyíltpályázat.

2./A pályázati kiírás alapján kiosztásra kerülő támogatás összesen 750 000,00 (azaz: hétszázötvenezer) dinár.
Az ezen pályázati kiírásban szereplő összeg abban az esetben kerül kiosztásra, amennyiben a forrásösszeg a szerződéskötések előtt rendelkezésre áll.

3./A támogatás vissza nem térítendő.
A támogatás igényelhető: a pályázó hivatalos honlapjának magyar nyelvű fordításának részfinanszírozására,amely nem foglalja magába a pályázó honlapjára feltöltött általános és egyedi jogi aktusainak fordítási költségeit(a megítélt és folyósított támogatások kizárólag a Támogató által meghatározott célokra fordíthatók).

A támogatás elő- és utófinanszírozásra igényelhető.

A támogatás alsó határa: 20.000,00 dinár.

A pályázat tárgyának 2014. március 23-a és 2014. augusztus 15-e között kell megvalósulnia. A jelentést az odaítélt eszközök felhasználásáról a pályázat tárgyának lebonyolításától számított 15 napon belül, de legkésőbb 2014. szeptember 1-jéig szükséges leadni a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatalának.

4./A jelen határozat alapján meghirdetett támogatási pályázaton azon önkormányzati alapítású közvállalatok pályázhatnak, amelyek székhelye szerinti helyi önkormányzat területén hivatalos használatban van a magyar nyelv, és amelyek rendelkeznek hivatalos honlappal a pályázat benyújtásakor.

A meghirdetett támogatási pályázaton a pályázók egy kérelmet adhatnak át.

5./A pályázatokon való részvétel feltételei, hogy:
–        a pályázó jelen pályázat 4. pontjának megfelelően a kiírt pályázat részvevői körébe tartozik, és
–        a pályázó a pályázati határidőn belül beadta a pályázati jelentkezését a pályázati kiírásnak megfelelően, és
–        a pályázónak nincs elmaradott és határidőre el nem számolt tartozása a Támogató felé, és
–        a pályázó hiánytalan dokumentációt nyújtott be a pályázati kiírásnak megfelelően.

6./A pályázat határideje:
–        a pályázati felhívás 2014. március 23-tól 2014. április 14-ig áll nyitva a pályázók számára,
–        a pályázatok benyújtási határideje: 2014. április 14., 16 óra;
–        a pályázat a pályázati jelentkezések határidejét követő legkésőbb 30 napon belül elbírálásra kerül,
–        a pályázati eredmények az elbírálást követő legkésőbb 5 munkanapon belül közzétételre kerülnek a Tanács honlapján, és a pályázók elektronikus formában tájékoztatva lesznek.

7./A pályázati dokumentációt vagy magyar nyelven vagy szerb nyelven kell átadni a magyar és szerb nyelven összeállított pályázati űrlap egyikén.

A pályázat lebonyolításáról és elszámoltatásáról a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala gondoskodik.

A kérelmeket elektronikus ÉS nyomtatott formában is be kell küldeni!

A pályázati űrlap (T-3) a  www.mnt.org.rs  honlapról letölthető.

Elektronikus formában a kérelmeket a rendszeresített pályázati űrlapon (T – 3) kell elküldeni az office@mnt.org.rs e-mail címre „HIVATALOS NYELVHASZNÁLAT PÁLYÁZAT” tárgymegjelöléssel.

A kinyomtatott és aláírt pályázati űrlapot (T-3) egy eredeti példányban, postai küldeményként a Magyar Nemzeti Tanács, 24000  Szabadka/Subotica, Age Mamužića 11/II. címre kell eljuttatni, vagy személyesen munkanapokon 8:30 és 16:30 óra között a Magyar Nemzeti Tanács az Ago Mamužić utca 11. számú épülete II. emeletén levő irodájába, illetve munkanapokon és hétvégén 8 és 18 óra között a szabadkai Magyar Ház portáján (Ago Mamužić utca 11.).

A pályázatokat az „HIVATALOS NYELVHASZNÁLAT PÁLYÁZAT” megjelöléssel, ellátva a pályázó nevével és címével kell beadni.

8./ A pályázat elbírálást végző bizottság a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala elnökének 2014. január 20-án, MNT-136/K/2014-J/339/1 iratszámú végzésével lett kinevezve a 2014-es naptári évre.

9./ A pályázat elbírálási mércéi a Magyar Nemzeti Tanács szervei által biztosított támogatások odaítélésének eljárásáról szóló határozat (elfogadva 2012. július 25-én H/13/2012 iratszám alatt) kerültek meghatározásra. A határozat szövege letölthető a Magyar Nemzeti Tanács honlapjáról (www.mnt.org.rs.).

A támogatások odaítélésének javaslatáról az illetékes bizottság, minden körülményt figyelembe véve értékeli a pályázati jelentkezéseket, különös tekintettel a kiírt pályázati célok megvalósulására, és „MEGFELELŐ” vagy „NEM MEGFELELŐ” értékelést adhat, melyeket továbbít a Tanács elnökének, döntéshozatalra.

Forráshiányra való hivatkozással a pályázati jelentkezések elutasíthatóak.

10./A pályázat melléklete: T – 3 pályázati űrlap

11./ A pályázati eredményként meghirdetésre kerülő jogosultsági rangsorról a Tanács elnöke külön határozattal dönt. A döntés ellen fellebbezésnek nincs helye. A döntésről a pályázók hivatalos értesítést kapnak.

12./ Az elbírált pályázaton odaítélt támogatásra a Támogatott kizárólag a Tanács elnökével megkötött egyedi szerződés alapján szerez jogokat és vállal kötelezettségeket.

13./ A megítélt és folyósított támogatások a Támogató által elfogadott elszámolási szabályzat alapján kerülnek elszámolásra, amelynek rendelkezései a kiírt pályázat részét képezik.

14./ Amennyiben bizonyítást nyer, hogy a kiírt pályázat alapján jogosultságot szerzett pályázó nem valós adatokat szolgáltatott annak elbírálásához, elveszíti a jogosultságát a támogatásra és a Közigazgatási Hivatalnak jogában áll az addig folyósított összeg visszafizetésére kötelezni.

15./ A pályázati felhívás a Magyar Nemzeti Tanács honlapján, valamint a Magyar Szó című napilapban kerül megjelentetésre.

16./További információk a Magyar Nemzeti Tanács 024/524-534-as telefonszámán kaphatóak.

Részletek

III. Délvidéki Utazás

diakutayasi program Rakocyi SyovetsegRÁKÓCZI SZÖVETSÉG

III. Délvidéki Utazás

A Rákóczi Szövetség harmadik alkalommal hirdeti meg, 2014 tavaszán középiskolai ifjúsági szervezetei számára „Délvidéki Utazás” elnevezésű programját.

A program célja: a délvidéki városok, várak magyar vonatkozású kulturális és történelmi emlékhelyeinek felkeresése és megismerése. Fontosnak tartjuk mind e mellett, hogy a kárpát-medencei ifjúsági szervezeteink diákjai megismerjék egymást és egy jó hangulatú hétvégét töltsenek el közösen.

A kirándulás időpontja: 2014. április 11-13. (péntek, szombat, vasárnap)

A három napos kirándulás autóbusszal történik. A programra az alábbi városok középiskolai szervezetei jelentkezhetnek:

•    MAGYARORSZÁGRÓL:
Budapest: Szent Margit Gimnázium; Ady Endre Gimnázium; Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium; Budapesti Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium; Budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnázium; Budapesti Fasori Evangélikus Gimnázium; Budapesti Móricz Zsigmond Gimnázium; Budapesti Szent István Gimnázium; Budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikum; Budapesti Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola; Bonyhád: Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium; Dunaújváros: Széchenyi István Gimnázium; Szekszárd: Garay János Gimnázium; Bátaszék: II. Géza Gimnázium, Kiskunfélegyháza: Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Tagintézménye.

•    DÉLVIDÉKRŐL:
Magyarkanizsa: Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont; Óbecse: Óbecsei Gimnázium; Zenta: Zentai Gimnázium; Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium; Zentai Egészségügyi Középiskola; Közgazdasági és Kereskedelmi Középiskola; Szabadka: Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium; Egészségügyi Középiskola; Ivan Sarić Műszaki Iskola; Svetozar Marković Gimnázium; Tóthfalu: Nyers István Akadémia; Ada: Műszaki Iskola; Topolya: Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola; Mezőgazdasági Iskola; Eszék: Eszéki HMOMK Gimnáziuma.

Egy szervezet 6 fővel jelentkezhet (5 diák és egy tanár). A diákok minden esetben csak kísérő tanárral jelentkezhetnek és vehetnek részt a programon (a résztvevők száma 96 fő, 48 fő Magyarországról, illetve 48 fő Délvidékről).

Túljelentkezés esetén a jelentkezési sorrend dönt. Részletes információkat a jelentkezést követően küldünk.

Jelentkezési határidő: 2014. április 2. (szerda)

Jelentkezni az alábbi online űrlap kitöltésével lehet:
http://www.rakocziszovetseg.org/2014/04/11_13/delvideki_utazas_jelentkezes

A kiránduláson térítésmentesen vehetnek részt a kirándulók. Az utazás, szállás, ellátás, belépők költségét a Rákóczi Szövetség magára vállalja. További információ a Rákóczi Szövetség központi irodájától, illetve Pálinkás Barnabástól kérhető a +36204557629-es telefonszámon, vagy a palinkas.barnabas@rakocziszovetseg.hu e-mail címen.

Részletek