FELHÍVÁS

Pályázatok

A magyarkanizsai  Cnesa OMI sikeres pályázatot nyújtott be a Tartományi Ifjúsági és Sport Titkársághoz, melynek célja 20 fő részére egy 30 tanórás tanfolyam megszervezése és lebonyolítása.

A tanfolyamra elsősorban azon 18 és 30 év közötti fiatal hölgyek jelentkezését várják, akik szerepelnek a Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal nyilvántartásában. A képzésen való részvétel nem követel a hallgatóktól előtudást.

A képzés témája az üzleti terv írás fortélyainak elsajátítása. A hallgatók a tanfolyam során azt az üzleti terv formát veszik alapul, melyet a Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal is használ az önfoglalkoztatási program keretén belül. Tehát azon fiatalok jelentkezését várjuk elsősorban, akik az önfoglalkoztatatási programon belül szeretnék beindítani önálló vállalkozásukat.

A 30 óra témakörei:
1.    a különböző vállalkozási formák előnyei és hátrányai
2.    adófajták, adókötelezettség
3.    a vállalkozás bejegyzésének jogi háttere és folyamata
4.    az üzleti terv elemei
5.    a vállalkozás szükséges erőforrás-kapacitásának meghatározása
6.    marketingterv elemei
7.    költségek és bevételek
8.    pénzügyi elemzés stb.

Az oktató Kaszás Judit közgazdász, adótanácsadó, aki több mint tizenkét éve magánvállalkozó és több évtizedes könyvelői tapasztalattal rendelkezik. Üzleti terv írással tíz éve foglalkozik, tapasztalt elméleti és gyakorlati előadó.

A képzésen való részvétel tandíjmentes.

A képzés oktatási nyelve magyar.

A jelentkezési feltétel az önéletrajz és a motivációs levél elkészítése.

Jelentkezni, illetve bővebb felvilágosítást a következő elérhetőségeken lehet kapni:
– személyesen Magyarkanizsán a Cnesa OMI, Fő tér 9. szám alatt, illetve
– e-mailen az edukacija@cnesa.rs címen lehet.

Kapcsolattartó személy: Búzás Hedvig, oktatásszervező, telefonszám: 024 – 874 – 077 vagy 024 – 873 – 043.