Adóbevallás interneten

Hírek

A papírűrlapokon kitöltött adóbevallások szeptembertől a múlté lesznek, és minden jelentést ezután az internet útján lesznek kötelesek az adófizetők megtenni, jelentette ki tegnap Dragutin Radosavljević, a Szerbiai Adóhivatal igazgatója. A Belgrádi Gazdasági Kamarában megtartott ülésen elmondta, háromtól hat hónapig terjedő átállási időszakot hagynak jóvá, akik számára ez a forma még idegennek számít. A számítások szerint, mondja az igazgató, évi szinten mintegy 600 millió eurót tudnának megtakarítani, ugyanis a szerbiai adóhivatalok megközelítőleg 7 000 személyt foglalkoztatnak, ebből ezren az ügyfélfogadó ablakoknál dolgoznak.

Radosavljević az adóhivatal elhatározását azzal indokolta, hogy Szerbia lakosságának több mint kétharmada, a gazdaság képviselőinek pedig 99,9 százaléka használja az számítógépet. Akik nem haladnak a korral, azoknak legvalószínűbben a postákon nyitott ügyfélfogadó szolgálat lesz segítségükre.

Tavaly az állam mintegy 5,5 milliárd euró értékű adót és egyéb illetéket fizettetett meg, 5,1 millió euróval többet a tervezettnél. Az adók az állami kassza bevételének mintegy 80 százalékát képezik.

Forrás: Magyar Szó