Oklevél-honosítási támogatásra vonatkozó 2014. évi pályázati felhívása.

Pályázatok

nostrificationSZEKERE

S LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY

Oklevél-honosítási támogatásra vonatkozó 2014. évi pályázati felhívása

A SZEKERES LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY pályázatot hirdet a 2008.01.01-je óta
– külföldi felsőoktatási intézményben szerzett főiskolai és egyetemi oklevelek, és
– külföldi felsőoktatási intézményben folytatott posztgraduális tanulmányok eredményeként szerzett tudományos fokozatok már elvégzett, illetve folyamatban lévő szerbiai honosítása során Szerbia területén felmerült tényleges – számlákkal, nyugtákkal, befizetési bizonylatokkal igazolható – már kifizetett költségeinek (fordítási, hitelesítési, eljárási díjak, illetékek, stb.) utólagos résztámogatására.

A pályázatok elbírálása során a Kuratórium a rendelkezésre álló keret és a beérkezett támogatási igények arányában hozza meg döntéseit. A megítélésre kerülő támogatás átutalása, megfelelő szerződés megkötését követően, KIZÁRÓLAG szerbiai székhelyű banknál a támogatott nevére nyitott dinár alapú lakossági folyószámlára (tekući račun) történhet.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A pályázók köre: Szerbiában állandó lakcímmel rendelkező, magyar nemzetiségű személyek, akik szerepelnek a vajdasági magyarok külön választói névjegyzékén

A pályázat megvalósulásának helye: Szerbia területe

Az elnyert támogatások elszámolásának módja: előzetes elszámolás, a megítélés a kérelemhez csatolt pénzügyi dokumentumok alapján történik.

A pályázatok beadásának kezdő időpontja: 2014. augusztus 27.

A pályázatok beérkezésének határideje: 2014. október 31., péntek 14,00 óra, amely időpontig a pályázati űrlapnak elektronikus, valamint nyomtatott formában egyaránt, az összes papíralapú melléklettel együtt, be kell érkeznie az Alapítvány irodájába. Késedelmes beérkezés esetén nem a levélküldeményen szereplő postai bélyegző dátuma az irányadó.

A pályázat benyújtásának módja: A pályázati űrlap letölthető a Szekeres László Alapítvány honlapjáról – www.szla.org.rs

Magát a hiánytalanul kitöltött pályázati űrlapot (elektronikus formában készült mellékletek nélkül) e-mailben a honositas@szla.org.rs címre, továbbá a kinyomtatott és aláírt pályázati űrlapot egy eredeti példányban, valamint az alábbiakban felsorolt mellékleteket, postai küldeményként a
Szekeres László Alapítvány,
24000 Szabadka/Subotica,
Age Mamužića 11/II.
címre kell eljuttatni.

További információk az Alapítvány honlapján és 024/554-450 tel/fax számán kaphatóak.

A pályázónak mellékelnie kell:
– a helyi önkormányzat közigazgatási hivatalának végzését, vagy igazolását egyszerű fénymásolatban arról, hogy a pályázót felvették a vajdasági magyarok külön választói névjegyzékére;

– személyi igazolványának, vagy szerb útlevelének egyszerű fénymásolatát, amelyen láthatónak kell lennie a jelenlegi állandó lakhelyre vonatkozó adatoknak. Az állandó lakhely igazolható a chipes személyi igazolványról önkormányzatnál, banknál, vagy a Szekeres László Alapítvány irodájában kinyomtatott adatlappal is;

– az oklevél hitelesített fénymásolatát (az eredeti dokumentum felmutatása mellett elfogadjuk az egyszerű fénymásolatot);

– az oklevél honosításáról kiállított határozat hitelesített fénymásolatát (az eredeti dokumentum felmutatása mellett elfogadjuk az egyszerű fénymásolatot), illetve, a folyamatban lévő honosítások esetében: a honosítást végző felsőoktatási intézmény, vagy hatóság által kiállított hivatalos igazolást arról, hogy az eljárás folyamatban van;

– a Szerbia területén ténylegesen felmerült, és már kifizetett költségeket igazoló, a pályázó névére szóló és a megfelelő rendeltetés megjelölését tartalmazó pénzügyi dokumentumok (számlák, nyugták, befizetési bizonylatok) egyszerű fénymásolatát;

– a kérelmező bankkártyájának, vagy más számlaszám-azonosító okiratának egyszerű fénymásolatát.

Megjegyzés: az a pályázó, akinél a pályázat benyújtásáig nem fejeződött be az oklevél-honosítási eljárás, köteles a vonatkozó határozatot, annak kézbesítését követő 30 napon belül megküldeni a Szekeres László Alapítványnak egyszerű fénymásolatban.

A pályázat érvénytelen, amennyiben:
• a pályázó támogatási kérelmét nem a rendszeresített pályázati űrlapon nyújtotta be;
• a pályázati űrlapot nem mindkét formában (elektronikus formában – a megadott Excel fájlban – és kinyomtatott, aláírt eredeti példányban) nyújtotta be;
• a pályázatot nem a felhívásban közzétett célra nyújtotta be;
• a pályázati dokumentáció hiányos;
• a pályázati űrlapon nem szerepel a pályázó sajátkezű aláírása;
• ha a pályázati űrlapon a megfelelő rovatban nem, vagy hibásan szerepel a pályázó személyi száma (JMBG) és banki folyószámlaszáma, vagy, ha ezen adatok alapján a pályázó nem azonosítható be a nyilvánosan hozzáférhető internetes adatbázisokban.

Részletek